Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,37 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,47 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,41 százalékkal esett a nyitásban.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,41 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor. Az eurót 1,1741 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,17 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára is csökken. Az észak-tengeri Brent októberi szállításra hordónként (159 liter) 52,65 dollárba került, 7 centes, 0,11 százalékos mínuszban forgott az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.



A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára októberi szállításra hordónként 2 centtel, 0,02 százalékkal, 48,64 dollárra esett. A barcelonai merénylet másnapján, pénteken veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. Különösen a turizmushoz és utazáshoz kapcsolódó vállalatok árfolyama esett. Pénteken a londoni FTSE-100 index 0,86 százalékkal, 7323,98 pontra, a DAX-index 0,31 százalékkal, 12 165,19 pontra, a CAC-40 index pedig 0,64 százalékkal, 5114,15 pontra esett.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,71 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,73 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,39 százalékkal csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com