Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,96 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,41 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,79 százalékos pluszban nyitott.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,70 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója a CNBC amerikai hírtelevíziónak vasárnapi adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy "valahol 6 és 9 százalék közötti piaci korrekció" ment végbe a múlt héten az értéktőzsdéken. Lagarde szerint ez egy szerencsés korrekció volt. Piaci elemzők ugyancsak korrekciónak tekintik a részvénypiacok múlt heti jelentős visszaesését, hangsúlyozva, hogy gazdasági válság hiányában ez nem tekinthető irányváltásnak, a felfelé tartó trend megtörésének, csak az árfolyamok heves ingadozások által kísért csökkenésének.

Az eurót 1,2266 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel kilenc órakor, napi szinten 0,13 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. A bitcoin árfolyama emelkedik. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 8494,16 dolláron, 5,25 százalékos nyereségben állt. Eddigi napi minimuma 8070,80 dollár, a maximuma pedig 8566,16 dollár volt.



A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is emelkedik. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,88 százalékos nyereségben, 63,34 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 1,08 százalékos pluszban, 59,84 dolláron forgott kilenc óra után pár perccel.

A nyugat-európai tőzsdék az utóbbi évek legrosszabb hetét tudhatják maguk mögött, pénteken 1 százalékot meghaladó veszteségben ért véget a kereskedés. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,09 százalékkal, a frankfurti DAX-index 1,25 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,41 százalékkal esett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,45 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,40 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,90 százalékkal csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com