Enyhén pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti és a párizsi tőzsdék indexei csekély változással, a londoni FTSE-100 index pedig 0,1 százalék emelkedéssel kezdheti a szerdai kereskedést.

Szerdán a nagyobb tőzsdei cégek közül a Novo Nordisk, az E.ON, a Munich Re, az ABN Amro, a Glencore és a Prudential teszi közzé negyedéves eredményét. Kedden nyereséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek a nap folyamán közzétett kedvező negyedéves vállalati eredményeknek köszönhetően: a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,54 százalékkal, a Stoxx 600 index 0,47 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,60 százalékkal emelkedett.



Londonban 0,71 százalék erősödéssel fejezte be a keddi kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,40 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,81 százalékkal emelkedett, Madridban pedig 0,52 százalék, Milánóban 1,27 százalék indexnyereséggel zárt a tőzsde. A nap nyerteseinek a nyersanyagipari vállalatok bizonyultak, az ágazati index két százalékkal erősödött. A legjobban szereplő részvények közé soroltak be az autóipari papírok is negyedéves eredményeiknek köszönhetően. Az ágazati index egy százalékkal erősödött.

A Schaeffler német autóipari beszállító vállalat részvénye például a Stoxx 600 index legjobban szereplő tagjaként több mint 8 százalékkal erősödött. Az olajár két napi emelkedés után vegyesen alakult szerdán reggel, a Brent 0,01 százalékkal hordónként 74,64 dollárra csökkent, a WTI 0,12 százalékkal 69,25 dollárra emelkedett. Az eurót 0,21 százalékkal jegyezték erősebben 1,1623 dolláron.

Az arany ára a dollár gyengülésével párhuzamosan 0,30 százalékkal unciánként 1222,00 dollárra emelkedett.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com