Gyengüléssel nyithatnak a nyugat-európai piacok

Elemzők szerint az európai tőzsdék kezdetben az ázsiai mutatók gyengülő trendjét követik majd, miközben Európában és a tengerentúlon sem várható fontosabb makrogazdasági adat, ami segítene az útkeresésben a befektetőknek.



Szerdán a New York-i tőzsdék csökkenéssel fejezték be a napot, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének aznap ismertetett jegyzőkönyve szerint első alkalommal került szóba, hogy milyen gyakorlati lépések szükségesek a 4,5 ezer milliárd dolláros jegybanki kötvényállomány csökkentésének megkezdéséhez. Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,13 százalékkal erősödött, Frankfurtban a DAX-30 0,53 százalékkal,

Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,18 százalékkal gyengült. Reggel fél nyolckor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 25 cent csökkenéssel 54,11 dolláron állt.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com