Iránykeresésre számít a szakértő a tőzsdén

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: bizonytalan, iránykereső kereskedésre számít, miután az amerikai tőzsdék negatívban zártak, de az európai tőzsdék inkább pozitívan nyithatnak.

A kereskedők kivárhatnak Janet Yellen, az Egyesült Államokban a központi bank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer (Fed) elnökének esti beszéde előtt, mivel ez az első alkalom, hogy az elnökválasztás után megszólal a Fed elnöke - tette hozzá.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 160,18 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 29 972,83 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt. A Mol 240 forinttal, 1,30 százalékkal 18 190 forintra gyengült, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 70 forinttal, 0,88 százalékkal 8060 forintra erősödtek, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 479 forintot ért, forgalma 303,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,07 százalékkal 5900 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com