MNB: tavaly 18,9 százalékos tőkearányos megtérülést ért el a magyar biztosítási szektor

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a portfolio.hu Biztosítás 2017 konferenciáján, csütörtökön Budapesten.

Nagy Koppány ismertette: a magyar biztosító társaságok tavalyi együttes díjbevétele 889 milliárd forint volt, egy biztosítócég fiókteleppé alakulásától eltekintve elérte a 900 milliárd forintot, ami 4,4 százalékos növekedés 2015-höz képest.



A biztosítók 50,4 milliárd forintos tavalyi profitja 14,7 százalékkal nagyobb a 2015-ös adatnál. Elmondta: a rendszeres díjas termékeknél fokozatosan csökken a piaci koncentráció, az egyszeri díjas termékeknél viszont nőtt. A rendszeres díjas életbiztosítások díjbevétele (a fiókteleppé vált biztosítót leszámítva) 2,8 százalékkal emelkedett tavaly, és a szerződések száma is nőtt.

A nyugdíjbiztosítások hányada ezen belül elérte a 17 százalékot. Az egyszeri díjas életbiztosítások a válság előtti szint környékén vannak. Az etikus koncepció hatására közel megfeleződött a biztosítási termékek száma, és átlagosan negyedével csökkentek a teljes költségmutató (tkm) értékek, a jutalékok is 10-20 százalékkal estek - fejtette ki Nagy Koppány.

Elmondta: a nem-élet üzletág 9,4 százalékkal nőtt tavaly, ebből a kgfb 24,3 százalékkal, a casco 6,1 százalékkal, a lakossági vagyonbiztosítások pedig 6,2 százalékkal bővültek. Az MNB igazgatója rámutatott: "végre stabilizálódott a kgfb-piac", további díjemelkedésre nincs valódi indok, a lakásbiztosítások terén viszont uniós összehasonlításban is gyenge a verseny.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com