NGM: hatékonyan és eredményesen gazdálkodott az államháztartás tavaly

Az NGM kiemelte: a kiszámíthatóságot és a stabilitást célzó intézkedések eredményeként mérséklődött az ország pénzügyi sérülékenysége, amit a nemzetközi szervezetek és a piaci befektetők után már mind a három nagy hitelminősítő elismer.


A tavalyi évre vonatkozó legfőbb makrogazdasági mutatók rendre kedvezően alakultak. Az uniós módszertan szerinti hiány a 2,4 százalékos hiánycélnál sokkal alacsonyabb, a GDP 1,6 százaléka lett, a maastrichti államadósság pedig a GDP 74,7 százalékára csökkent. A gazdasági növekedés a tervezett 2,5 százalékkal szemben 3,1 százalékot ért el, meghaladva ezzel az uniós országok gazdaságának átlagos bővülését - olvasható a közleményben.



A tárca álláspontja szerint e mutatók mögött főként a reálgazdasági folyamatok húzódtak meg, amelyek eredményeként az év egészében 2,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatás, és ezzel párhuzamosan 4,3 százalékkal emelkedtek a reálbérek. Ezáltal több pénz maradt a családoknál, ami az alacsony inflációs környezetben még inkább serkentette a fogyasztást.

Emellett a vállalkozások erősödése nagyban hozzájárult a hazai export 7,7 százalékos növekedéséhez. Mindezt érdemben támogatták azon kormányzati intézkedések - adókedvezmények, a devizahitelek kivezetése, az uniós források hatékony elosztása, az online pénztárgépek és az ekáer -, amelyek nyomán a költségvetési bevételek úgy tudtak emelkedni, hogy az senkinek sem jelentett többlet adóterhet.

Az NGM arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány 2010 óta minden évben olyan költségvetést hajthat végre, amely szem előtt tartja az ország hosszú távú fejlődésének megteremtését, egyúttal támogatja a magyar családokat és serkenti a gazdasági növekedést. Többek között ezt ismerte el immár mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő szervezet azzal, hogy ismét befektetésre ajánlott kategóriába emelte hazánkat - tették hozzá.

A foglalkoztatás további bővítése, a fenntartható állami nyugdíjrendszer, az időskori ellátások értékállóságának biztosítása, a lakosság és az önkormányzatok jövőbeli eladósodottságának megakadályozása változatlanul fontos kormányzati prioritások az elkövetkezendő időszakra - szögezték le a közleményben.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com