Pozitív kezdés Európában
Indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
A STOXX 600 index 0,11 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,67 százalék emelkedéssel kezdett. Londonban az FTSE 100 index 0,14 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,58 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,20 százalékkal nyitott erősebben. Milánóban az FTSE MIB index 0,56 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,41 százalékos emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést.
Az európai részvényindexek hétfőn emelkedéssel indultak, felfelé korrigálva az elmúlt heti veszteségek egy részét az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülésének jelei nyomán, miután mindkét kormány jelezte készségét a tárgyalások folytatására. Pénteken az európai indexek csökkentek Donald Trump amerikai elnök fenyegetésére, hogy vámemeléseket vezet be Kínával szemben, válaszul Peking új exportkorlátozásaira a ritkaföldfémek terén.
Trump azonban később jelezte, hogy nyitott a tárgyalásokra a hónap végén Hszi Csin-ping elnökkel tervezett találkozó előtt, és kijelentette, hogy a kereskedelmi kapcsolatok Kínával rendeződni fognak. A tőzsdei befektetők figyelme emellett kezd a harmadik negyedéves eredménybeszámolók közzétételére terelődni. A héten teszi közzé eredményét egyebek között az ASML, az LVMH és a Nestlé is.
Az olajár hétfőn emelkedésnek indult a pénteken elért öthavi mélypontról. Az európai kereskedési idő kezdetén a WTI nyersolaj ára hordónként 59,76 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 1,46 százalék emelkedéssel, a Brent ára pedig 1,41 százalékkal ment feljebb 63,61 dollárra.
Az arany ára hétfőn új csúcsot állított be unciánként 4078 dollár felett. A spot jegyzés jelenleg unciánként 4068,36 dolláron áll, 1,37 százalékos emelkedéssel. A dollárindex 0,06 százalékkal 98,91 pontra csökkent, az eurót változatlanul jegyzik 1,1618 dolláron. Az euró a múlt hét csütörtökön 1,154 dollárnál kéthavi mélypontot érintett.
(Forrás: MTI)
A STOXX 600 index 0,11 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,67 százalék emelkedéssel kezdett. Londonban az FTSE 100 index 0,14 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,58 százalékkal, a CAC 40 index Párizsban 0,20 százalékkal nyitott erősebben. Milánóban az FTSE MIB index 0,56 százalékos, a madridi IBEX 35 index 0,41 százalékos emelkedéssel kezdte a hétfői kereskedést.Az európai részvényindexek hétfőn emelkedéssel indultak, felfelé korrigálva az elmúlt heti veszteségek egy részét az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülésének jelei nyomán, miután mindkét kormány jelezte készségét a tárgyalások folytatására. Pénteken az európai indexek csökkentek Donald Trump amerikai elnök fenyegetésére, hogy vámemeléseket vezet be Kínával szemben, válaszul Peking új exportkorlátozásaira a ritkaföldfémek terén.

Hozzászólások