Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,2 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,1 százalék, a frankfurti DAX index 0,5 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,2 százalék emelkedéssel kezdi a hétfői kereskedést.

A madridi tőzsde várhatóan 0,1 százalék veszteséggel kezd a vasárnap tartott katalán ügydöntő referendum miatt, ami 90 százalékos elszakadási szándékot mutatott ki a szavazók körében. A madridi kormány a referendumot illegálisnak tekinti. Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap este kijelentette, hogy nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában, az állampolgárok pedig megállapíthatták, hogy a jogállam "erős és hatályos". A makrogazdasági mutatók közül a tőzsdei árfolyamokat hétfőn az euróövezet és a nagy euróövezeti tagállamok feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexének az IHS Markit gazdaságkutató által vezetett végleges szeptemberi adatai befolyásolhatják. Hétfőn publikálja az Eurostat az euróövezet augusztusi munkanélküliségi rátáját. Pénteken nyereséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek.

A pán-európai Stoxx 600 index 0,36, az FTSE Eurofirst 300 index 0,44 százalékkal emelkedett, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig. A Stoxx a hetet egy százalék, a negyedévet két százalék nyereséggel zárta. Az Eurofirst index a hetet 1,3 százalék, a negyedévet egy százalék emelkedéssel fejezte be. Az EuroStoxx a héten másfél százalékkal, a negyedévben négy százalékkal emelkedett.



Pénteken a londoni FTSE-100 0,68 százalék, a frankfurti DAX index 0,98 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,68 százalék nyereséget ért el. A londoni index heti és negyedéves eredménye is egy százalék nyereség, a frankfurti index egy hét alatt közel két százalékkal, a negyedévben négy százalékkal erősödött, csakúgy, mint a párizsi tőzsdeindex. Pozitív eredménnyel fejezték be a pénteki kereskedést az amerikai tőzsdeindexek is. Az ázsiai tőzsdéken pozitív indexekkel indult a hétfői globális tőzsdenap.

Tokió 0,12 százalék nyereséget mutatott az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával, Tajvanban 0,68 százalék volt az erősödés, Jakartában 0,34 százalék, az S&P délkelet-ázsiai indexe pedig 0,84 százalékkal emelkedett. Kínában és Hongkongban, valamint Szöulban nemzeti ünnep miatt zárva tartanak a piacok. Az olajárak hétfőn lefelé korrigáltak kissé, miután 20 százalékot halmoztak fel a harmadik negyedévben.

Az európai piaci nyitás előtt másfél órával a Brent ára 0,35 százalékkal állt lejjebb a globális kereskedelemben 56,59 dolláron hordónként, a WTI ára pedig 0,27 százalékkal 51,53 dollárra csökkent. Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 0,63 százalékkal unciánként 1275,74 dollárra csökkent. Az arany ára a dollár erejét és az amerikai részvényárfolyamok erősödését tükrözve hét heti mélyponton jár. A dollár erősödött, az euró gyengült. Az eurót 0,46 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1764 dolláron.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com