Pozitív kezdés várható Európában

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,1 százalék, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 pedig 0,2 százalék körüli emelkedéssel kezdi a hétfői kereskedést.

Hétfőn elsősorban a folyamatban lévő első negyedéves tőzsdei eredménybeszámoló-szezon legfrissebb publikációira irányul majd a befektetői figyelem. A svájci UBS bank kora reggel közzétett jelentésében nyereségének az elemzői várakozásokat felülmúló 19 százalékos növekedéséről számolt be. A makroadatok közül a nagyobb euróövezeti nemzetgazdaságok és az euróövezet áprilisi szolgáltatóipari, feldolgozóipari, valamint kompozit beszerzésimenedzser-indexe befolyásolhatja még az árfolyamok alakulását.



Pénteken a közzétett vállalati eredmény beszámolók tükrében vegyesen, többségében emelkedéssel zártak az európai tőzsdeindexek: a páneurópai Stoxx 600 index 0,03 százalék csökkenéssel, az FTSE Eurofirst 300 index 0,05 százalék emelkedéssel, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,16 százalék nyereséggel fejezte be a kereskedést. Frankfurtban 0,21 százalékkal csökkent a DAX index, a londoni FTSE-100 index 0,54 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,39 százalékkal emelkedett. Madrid és Milánó egyaránt 0,16 százalék indexerősödéssel zárt. Pénteken a távközlési ágazat szerepelt a legjobban az európai tőzsdéken, az ágazati index egy százalékkal erősödött.

A svéd Ericsson a piaci várakozásoknál kisebb veszteségről számolt be, részvénye ennek köszönhetően a Stoxx 600 index tagjai között a legjobban teljesített, csaknem húsz százalékkal erősödött. A Telia távközlési szolgáltató részvénye közel kilenc százalékkal erősödött, miután részvény-visszavásárlási tervet jelentett be várakozáson felüli első negyedéves eredményét követően. Az olajár a 2014 végi árszintnek megfelelő idei csúcsa közelében tartózkodik. A Brent nyersolaj ára 0,01 százalékkal 74,05 dollárra, WTI nyersolajé 0,09 százalékkal 68,34 dollárra csökkent. Az eurót 0,11 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2274 dolláron.

Az arany ára 0,15 százalékkal 1336,30 dollárra csökkent. Az Air France KLM részvénye két és fél százalékkal esett a sztrájkoló alkalmazottakkal a bérekről indított tárgyalások miatt.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com