Pozitív kezdés várható Európában

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti tőzsde 0,4 százalékos, a londoni és a párizsi 0,3 százalékos indexemelkedéssel kezdi a keddi kereskedést.

Hétfőn nagy veszteségbe szorította az európai tőzsdeindexeket az éleződő amerikai-európai kereskedelmi feszültség. A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 2,19 százalékkal, a Stoxx 600 index 2,04 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 2,10 százalékkal gyengült. Londonban 2,24 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 2,46 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,92 százalékkal esett.



Madridban 1,78 százalék, Milánóban 2,44 százalék volt az indexcsökkenés hétfőn. A nap legnagyobb vesztese a nyersanyagipari ágazat volt, mutatójának közel négy százalékos esésével. Az ágazat kilátásait a kereskedelmi viszály rontotta, csakúgy, mint az autóiparét, amelynek az ágazati mutatója közel két és fél százalékkal gyengült. Rontotta a befektetői hangulatot hétfőn az egy éve legmélyebb szintre süllyedt német gazdasági hangulatindex is.

Az olajár kissé emelkedett a líbiai export alakulásának kétes kilátásai miatt: a Brent 0,19 százalékkal hordónként 74,69 dollárra, a WTI 0,28 százalékkal 68,27 dollárra. Az eurót 0,09 százalékkal jegyezték erősebben 1,1715 dolláron, az arany ára 0,26 százalékkal unciánként 1265,60 dollárra csökkent.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com