Pozitív kezdésre lehet számítani Európában

Európában több országban, például Olaszországban, Ausztriában, Spanyolországban, Görögországban, Portugáliában, Lengyelországban, Romániában egyházi ünnep miatt zárva tartanak a piacok.

A határidős indexjegyzések alapján a frankfurti DAX index 0,40 százalékkal, a londoni FTSE-100 index 0,26 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,41 százalékkal emelkedik a keddi kereskedés kezdetekor. Kedden a tőzsdei árfolyamokra a második negyedévi német GDP-növekedésről megjelenő előzetes adat, valamint a júliusi brit fogyasztói és termelői árindex lehet hatással.

Hétfőn az európai tőzsdeindexek nagy, egy-másfél százalékos nyereséggel zártak, felfelé korrigálva az előző héten az észak-koreai nukleáris fenyegetés miatt kialakult kockázatkerülő hangulatban elszenvedett árfolyamveszteséget. A Stoxx 600 és FTSE Eurofirst 300 pán-európai indexek egy százalékot meghaladó emelkedést értek el, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,48 százalékkal erősödött.



A frankfurti DAX index 1,26 százalékkal, a londoni FTSE-100 index 0,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 1,20 százalékkal emelkedett hátfőn. Madridban 1,73 százalék, Milánóban 1,72 százalék volt az indexemelkedés. A Fiat részvénye nyolc százalékkal emelkedett arra a hírre, hogy felvásárlási ajánlatot kapott egy kínai autógyártó vállalattól. Az amerikai indexek is nagy nyereséggel zártak hétfőn, az S&P-500 index április vége óta a legnagyobbal. A főbb indexek idén a második legrosszabb hetüket zárták a múlt héten. Az S&P-500 index 1,00 százalékos erősödéssel részben korrigálta múlt heti 1,43 százalékos veszteségét.

Ázsiában is erősödéssel indult a keddi globális tőzsdei kereskedés. Az európai kezdés előtt másfél órával Tokió 1,40 százalék, Sanghaj 0,45 százalék, Hongkong 0,21 százalék nyereséget mutatott. Szöul kedden ünnep miatt zárva tart. Az olaj ára stabilizálódott a hétfői két és fél százalékos esés után. A Brent 0,10 százalékkal 50,78 dollárra, a WTI 0,04 százalékkal 47,61 dollárra emelkedett hordónként. Az arany ára csökkent, amint a piac figyelme a geopolitikai feszültség enyhülésével párhuzamosan visszaterelődött a kockázatosabb befektetési eszközökre.

Az arany a múlt héten még kéthavi csúcson járt. Kedden a határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,82 százalékkal 1279,87 dollárra ment le unciánként. Az euró/dollár árfolyam alig változott, az eurót 0,05 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1774 dolláron.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com