Vegyesen nyithatnak a nyugat-európai piacok

Elemzők várakozása szerint a londoni és a párizsi tőzsdemutató 0,1 százalékos erősödéssel, a frankfurti börze viszont 0,1 százalékos gyengüléssel kezdheti a napot.

A tőzsdenyitás utáni első órában várhatóan nem mozdulnak el érdemben a tőzsdemutatók a befektetők kivárása miatt. Tíz órától több olyan adat lát napvilágot ugyanakkor, ami befolyásolhatja a befektetőket. Ilyen lesz például az euróövezet és a nagy euróövezeti tagállamok feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe áprilisról, majd az euróövezet első negyedévi GDP-növekedésével kapcsolatos nem végleges adat, illetve az Európai Bizottságnak a következő hét évre szóló költségvetési tervezetének a bemutatása.



Délután, röviddel az európai kereskedés leállítása előtt lesz még egy áprilisra vonatkozó amerikai foglalkoztatási adat, majd este 8 órakor ismertetik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntését. Kedden a vezető európai tőzsdék közül csak London volt nyitva, ahol a börze FTSE100 indexe 0,15 százalékos emelkedéssel zárt.

Hétfőn a frankfurti DAX30 0,25 százalékkal, a párizsi CAC40 mutató pedig 0,68 százalékkal erősödött. Szerda reggel fél kilenckor az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára 10 cent (0,14 százalék) emelkedéssel, 73,23 dolláron állt.

MTI

Hozzászólások

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

A világot is leelőzi a francia kriptopénz!

Szenegál beelőzi az egész világot a mobilos eCFA fizetéssel!

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

ÁSZ: javultak a pénzügyi stabilitás fenntarthatóságának feltételei az utóellenőrzésben érintett városoknál (2. rész)

Javultak a pénzügyi stabilitás hosszú távú fenntarthatóságának feltételei az Állami Számvevőszék (ÁSZ) utóellenőrzésében érintett városi önkormányzatoknál. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt hétfő...

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a szeptemberi magyarországi infláció

Az erőteljes bázishatások ismét zéróra vagy negatív tartományba nyomhatták le az éves összevetésű magyarországi inflációt a múlt hónapban - jósolták a pénteki adatismertetés előtti első prognózisaikba...

Marad a banktitok Svájcban

Marad a banktitok Svájcban

A svájci parlament alsó háza elutasította annak az indítványnak a tárgyalását, amely lehetővé tette volna, hogy a svájci bankok az amerikai adóhatóságokat információval lássák el. Maga az indítvány...

"Ki az eurózónából!"

Német nyelvterületen egyre erősebben hallatják hangjukat az euró ellenzői részben a nemzetközi pénzügyi válság hatására. Németországban tegnap óta új párt színesíti a politikai palettát. amely az "...

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria ragaszkodik a banktitokhoz, de lazíthat rajta

Ausztria továbbra is ragaszkodik a banktitokhoz, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy az adócsalások elkerülése érdekében lazítson rajta - mondta a bécsi pénzügyminisztérium államtitkára hétfőn. ...

http://ujhazak.com