Petr Fiala: Csehország további fegyvereket és lőszert szállít Ukrajnának

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának, és segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is - jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő sajtóértekezleten Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.Zelenszkij csütörtök este - előzőleg be nem jelentett - kétnapos látogatásra érkezett Szófiából Prágába. Megérkezése után Petr Pavel cseh államfővel tárgyalt, majd a két politikus sajtótájékoztatót tartott. Petr Fiala hangsúlyozta, hogy Csehország továbbra is kiáll az orosz agresszió ellen védekező Ukrajna mellett, és részt kíván venni Ukrajna újjáépítésében is. A gazdasági kapcsolatok erősítése céljából a jövő héten mintegy harminctagú cseh vállalkozói küldöttség utazik Kijevbe.
    

A tervezett együttműködést a sajtóértekezlet előtt aláírt cseh-ukrán emlékeztető rögzíti. "Már konkrét projektekről van szó" - jegyezte meg ezzel összefüggésben az ukrán államfő. Volodimir Zelenszkij ismételten köszönetet mondott a cseh államnak, hogy kiáll Ukrajna mellett, és több százezer ukrán állampolgárnak nyújtott menedéket. A cseh segítség a nagy európai államok segítségéhez mérhető - mutatott rá az ukrán elnök.
    

Petr Fiala kifejezte reményét, hogy az ukrán elnök személyesen is részt tud venni a NATO jövő heti vilniusi csúcstalálkozóján. A kormányfő hangsúlyozta, hogy ami Ukrajna jövőbeni NATO-tagságát illeti, Kijev számolhat Prága támogatásával. "Arra számítok, hogy a szövetség minden tagja támogatni fogja Ukrajna igyekezetét a NATO-tagságra. Csehországgal biztosan számolhat" - szögezte le a cseh kormányfő újságírók előtt.
    

Volodimir Zelenszkij kétnapos csehországi látogatása végén találkozik még Milos Vystrcilla, a szenátus, valamint Markéta Pekarová Adamovával, a képviselőház elnökével is, majd elutazik Isztambulba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com