Petr Pavel: Ukrajna csak egyszer próbálkozhat nagy ellentámadással

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajna csak egy alkalommal próbálkozhat nagy ellentámadással az orosz erőkkel szemben, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a nyugati támogatás jelenlegi szintjét - jelentette ki Petr Pavel cseh elnök a Rzeczpospolita lengyel napilapban hétfőn megjelent interjúban.A múlt heti, lengyelországi látogatása alkalmából nyilatkozva, az új cseh elnök, nyugalmazott tábornok Ukrajna egész háború előtti területének visszaszerzését nevezte a legjobb forgatókönyvnek. "Mint egykori katona azonban realista vagyok" - jegyezte meg, majd így folytatta: mindent meg kell tenni Ukrajna támogatásáért.
    

Az összes terület visszaszerzése nagyszerű eredmény lenne - fogalmazott, majd hozzáfűzte: elhúzódó háborúhoz vezetne azonban, ha Ukrajna a Nyugat minden szükséges támogatása ellenére képtelen lenne az említett cél elérésére, miközben Oroszország még mindig elég erős lenne ahhoz, hogy ellenőrizze a megszállt területeket.
   

"Nem akarunk ilyen forgatókönyvet, de (...) nem tehetünk úgy, mintha az egyetlen megoldás a teljes siker volna" - jelentette ki Pavel. Aláhúzta: soha nem biztatná Ukrajnát engedményekre, arra, hogy mondjon le területének egy részéről, de arra sem, hogy "az utolsó katonáig harcoljon". "Ha az ukránok valaha így döntenek is, az csakis az ő döntésük lesz" - hangsúlyozta.
    

A jövő évi amerikai választásokra utalva elmondta: az előző választási kampányok a belügyekre összpontosultak. A globális kérdések közül az amerikai-kínai kapcsolatok válhatnak fontos témává, miközben az Ukrajna iránti érdeklődés csökkenhet, és ennek nyomán több európai állam is hasonló irányt követhet. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az ukránok meddig indíthatnak el egy sikerre esélyes ellentámadást, Pavel úgy vélekedett: ennek néhány hónapon belül kell megtörténnie. "A lehetőség idén adódik, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a jelenlegi támogatási szintet" - jelentette ki. Kifejtette: a háborús fáradtság nemcsak az ukrán emberi erőforrások és hadi felszerelés kimerülését, az infrastruktúra rombolását jelenti, hanem a segítséget nyújtó országok elfáradását is.
   

"Sok ország, sok politikus valamilyen előrehaladást vár el idén" - jelentette ki. Szerinte Ukrajnának csak egy próbálkozása lesz egy nagyszabású ellentámadás végrehajtására. Amennyiben az kudarcot vall, a következőre "rendkívül nehéz lesz eszközöket szereznie" - vélekedett a cseh elnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com