Plakátháború robbant ki a Liga párt és az olasz baloldal között

A Matteo Salvini vezette Liga jobboldali kormánypárt közleményben utasította el a baloldali Europa+ tiltakozását a Róma utcáin kihelyezett plakátok miatt, amelyeken a Liga az illegális bevándorlók képviselte veszélyekre hívta fel a figyelmet.A Liga közösségi oldalain mondott köszönetet az Europa+ pártnak a plakátvitával a jobboldalnak nyújtott "reklámért". A Riccardo Magi vezette Europa+ videóüzenetben tiltakozását fejezte ki, amiért a Liga a főváros plakátfelületein és a párt közösségi profiljain olyan felvételeket osztott meg, melyek az illegális bevándorlók veszélyességét kívánják hangsúlyozni.

Az Europa+ többek között arra a plakátra utalt, amelyen egyértelműen afrikai származású férfiak láthatók, és késsel a kezükben olasz lakosokat vagy a rendőrség embereit fenyegetik. A baloldali politikai erő hangsúlyozta, hogy a felvételek mesterséges intelligenciával készültek, és az Europa+ szerint nem tükrözik a valóságot.

Az Europa+ szerint a statisztikák azt mutatják, hogy Olaszországban a bűnözés csökkent, igaz, az olaszok biztonságérzete is gyengült, utóbbihoz azonban a párt szerint a jobboldal szigorú migrációs politikája vezetett.

"Az olaszok biztonságot érdemelnek, nem propagandát" - írta az Europa+ közleményében. A 2017-ben alapított párt a 2022-es olasz parlamenti választásokon két képviselői mandátumot szerzett.

A Liga vasárnap esti válaszában bejelentette, hogy új plakátokat helyez ki, amelyek valódi helyzeteket mutatnak a bevándorlók veszélyességéről.

"Biztosak vagyunk, hogy azok (a felvételek) is felhívják magukra a figyelmeteket! Addig is küldjetek munkatársakat együttműködésre. Utóirat: üdvözlet Sorosnak!" - reagált a Liga.

A jobboldali kormánypárt július utolsó napjaiban helyezte ki Róma utcáira óriásplakátjait, amelyeket Roberto Gualtieri főpolgármester, a Demokrata Párt (PD) politikusa eltávolíttatott. A Liga alkotmányellenesnek nevezte a főpolgármester intézkedését, és arra szólította fel Gualtierit, hozza nyilvánosságra az illegális bevándorlók által elkövetett bűncselekmények számát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com