Politico: megbízásból írt levelet Trump ügyvédje Romániának

Fizetségért cserébe írta meg a román korrupcióellenes ügyészséget (DNA) és annak munkáját elmarasztaló levelét Rudolph Giuliani, Donald Trump amerikai elnök jelenlegi ügyvédje - jelentette a Politico című brüsszeli hírportál.A hírportálnak az ügyvéd megerősítette: a Klaus Iohannis román elnöknek, valamint Viorica Dancila kormányfőnek és a parlament két háza elnökeinek is elküldött levelét a Freeh Group International Solutions nevű nemzetközi tanácsadócég megbízásából írta.

    
A portál szerint az amerikai kormányzat hivatalos álláspontját nem tükröző levelet egyes román politikusok arra használják fel, hogy a korrupcióellenes ügyészség erejét gyengítsék. A cikkben megemlítették az amerikai külügyminisztérium egyik tisztviselőjének nyilatkozatát, amely szerint Románia a jogállamiság és az intézmények függetlenségének tekintetében válságközeli szinthez közeledik, azonban a Giuliani és a Freeh által képviselt szempontok ellentétesek az Egyesült Államok kormányának hivatalos álláspontjával.
    

A külügyminisztérium egyik szóvivője a Politicónak úgy nyilatkozott, hogy Románia egészen a közelmúltig jelentős előrelépést tett a korrupció elleni küzdelemben, és hatékonyan cselekszik a jogállamiság kialakításáért. "Bátorítjuk a románokat, hogy kövessék ezt az utat" - idézte a neve elhallgatását kérő szóvivőt a brüsszeli hírportál.
   

Rudolph Giuliani hétfőn nyilvánosságra került levelében a romániai jogállamiság állapota miatti aggodalmának adott hangot. Úgy vélte: Románia jelentős lépéseket tett a Ceausescu-diktatúra bukása után a törvények betartatása és a jogállamiság felé. Ezeket a lépéseket azonban "aláaknázták a Laura Codruta Kövesi által vezetett romániai korrupcióellenes ügyészség túlkapásai".
    

Korábban Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete több alkalommal is azt közölte, hogy országa határozottan támogatja a DNA éléről nemrég leváltott Laura Codruta Kövesi nevével fémjelzett korrupcióellenes harcot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com