Politikai szövetségre lép Tariceanu és Ponta pártja Romániában

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Politikai szövetségre lép, és közös képviselőházi, illetve szenátusi frakciót hoz létre Romániában a kormánykoalícióban részt vevő Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette Pro Romania párt - jelentette be szerdán Calin Popescu Tariceanu, az ALDE elnöke.A szenátus elnöki tisztségét is betöltő politikus szerint az új pártszövetség ily módon a harmadik legjelentősebb erővé válik a bukaresti parlamentben a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobboldali Klaus Iohannis államfőt támogató ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) után.

    
Tariceanu szerint a két politikai alakulat küldöttségei a közeljövőben tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy kidolgozzák közös politikai programjukat és együttműködési megállapodásukat. A Facebookon közzétett bejelentés újabb jele annak, hogy szétesés fenyegeti a bukaresti PSD-ALDE szociálliberális kormánykoalíciót, miután a PSD nem volt hajlandó felsorakozni Tariceanu mögé, és úgy döntött, hogy Viorica Dancila pártelnök-kormányfő személyében saját jelöltet indít a novemberi elnökválasztáson.
    

Tariceanu nem rejtette véka alá csalódottságát, bejelentette, hogy a PSD támogatása nélkül is indul az elnökválasztáson, és azt is jelezte, hogy problémát okozhat a román kormánykoalícióban a közös elnökjelölt hiánya. A Pro Romania Corina Cretu volt uniós biztost indítaná az elnökválasztáson, de Ponta mindvégig nyitottnak mutatkozott arra, hogy a baloldal közös elnökjelöltjét támogassák, ha sikerül megállapodni a PSD-val és az ALDE-val ennek személyéről.
    

Bár Pontát tavalyelőtt kizárták a PSD-ből - amelynek elnökeként 2012-től 2015-ig az ország kormányfője is volt - és az általa alapított párt valójában a PSD-ből önként vagy kényszerűen távozott politikusok menedéke, a Pro Romania valójában nem számít ellenzéki pártnak, a legtöbbször együtt szavaz a kormányoldallal és a román baloldal "újraélesztését" tűzte ki célul.
    

Ponta árnyalta Tariceanu bejelentését. Felidézte: július 22-én ő ajánlott politikai szövetséget Tariceanunak, ha az ALDE kilép a kormánykoalícióból. Ponta szerint szerdai megbeszélésükön "jelentős lépéseket tettek ebbe az irányba". A közvélemény-kutatások szerint a kormányoldalon Tariceanu számít a legesélyesebb elnökjelöltnek, de az IMAS legutóbbi, kedden közzétett felmérése szerint 13,8 százalékos támogatottsága messze elmarad a tisztségben lévő államfőnek jósolt 41,7 százalékos eredmény mögött. Ugyanez a felmérés Dancila támogatottságát 7,5 százalékra taksálja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com