Porosenko elrendelte az utolsó mozgósított tartalékosok leszerelését

Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn rendeletet írt alá, amelyben utasított az utolsó mozgósított tartalékos katonák leszerelésére.

Az államfő Facebook-oldalán közzétett üzenetében ígéretet tett arra, hogy a kelet-ukrajnai fronton ezentúl csak szerződéses katonák lesznek. Porosenko azt írta, hogy október végéig minden tartalékos, akit tavaly, a hatodik hullámban mozgósítottak hazatérhet családjához.

porosenko

Az elnöki sajtószolgálat utóbb kiadott közleményében kifejtette, hogy a 2015.

január 14-én kiadott elnöki rendelet alapján mozgósítottak elbocsátásáról van szó. Az utolsó mozgósítás tavaly augusztus közepén fejeződött be. Mintegy 13 ezer tartalékost sikerült viszont csak behívni a tervezett 25 ezer helyett. Ez azonban elegendőnek bizonyult, hiszen az időnként felröppent hírekkel ellentétben sem tavaly, sem idén nem került sor újabb mozgósításra.

A sajtószolgálat tájékoztatása alapján a tartalékosok leszerelése annak révén vált lehetővé, hogy az ukrán fegyveres erők komoly előrehaladást értek el a hadsereg hivatásossá tételében. A közleményben megjegyzik, hogy hivatásos és szerződéses katonák "motiváltabbak" a korábban sorállományban szolgált tartalékosoknál. Utóbbiak közül csak azok maradnak szolgálatban, akik szerződésesekként kívánnak maradni a fegyveres erők kötelékében.

A sorkatonai szolgálat eltörléséről azonban egyelőre nincs hír. 2014-ben a Krím Oroszország általi önkényes elcsatolása és a kelet-ukrajnai fegyveres kirobbanása miatt Kijev arra kényszerült, hogy visszaállítsa a sorkatonai szolgálatot, amelyet egy évvel korábban eltöröltek. Évente kétszer - ősszel és tavasszal - indul sorozás Ukrajnában, a 20-27 év közötti férfiakat másfél évre hívják be a fegyveres erőkhöz.

A legutóbbi - tavaszi - sorozás idén május elején kezdődött és június végéig tartott.

Tartalékosok behívásával Ukrajnában 2014-2015 között összesen hatszor hajtottak végre részleges mozgósítást mindkét évben három-három hullámban.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com