Porosenko ügyvédje "jogi trollkodásnak" nevezte a volt ukrán elnök elleni feljelentéseket

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Semmilyen következménnyel nem járó "jogi trollkodások" a Petro Porosenko volt ukrán államfő elleni feljelentések - közölte kedden Ihor Holovany, a politikus ügyvédje.Holovany azokra feljelentésekre reagált, amelyeket Andrij Portnov, az Oroszországba menekült korábbi ukrán elnök, Viktor Janukovics egykori hivatalvezetőjének helyettese tett az Állami Nyomozó Irodánál (GBP). Ihor Holovany szerint Portnov célja a feljelentésekkel nem pusztán Porosenkónak, hanem egész Ukrajnának a lejáratása. Az ügyvéd - mint mondta - bízik abban, hogy végül nem védencét, hanem magát a feljelentőt fogja a nyomozó iroda kihallgatni.


    
Volodimir Arjev, a Porosenko mögötti frakció parlamenti képviselője Portnov tevékenységét a volt államfő elleni politikai üldözésnek minősítette, amelynek szerinte "nagyon negatív" visszhangja lesz Európában. Reményét fejezte ki, hogy Volodimir Zelenszkij, Ukrajna új elnöke is hasonlóképpen reagál majd, különben véleménye szerint megromlik a viszonya Ukrajnának európai partnereivel.
    

Portnov az elmúlt néhány nap alatt négy feljelentést tett Porosenko ellen, amelyekben egyebek mellett pénzmosással, adóelkerüléssel és hatalommal való visszaéléssel vádolta meg az államfői tisztségből nemrég távozott Porosenkót. Egy internetes üzenetében Jurij Lucenko főügyészt azzal vádolta, hogy azért ragaszkodik posztjához, hogy megakadályozza Porosenko felelősségre vonását.
   

Lucenko egy hétfő esti tévéműsorban kijelentette, hogy csak a július 21-i parlamenti választások után szándékozik lemondani főügyészi posztjáról. Zelenszkij egyébként május 20-i beiktatási beszédében felszólította a parlamentet, hogy menessze Lucenkót, ugyanis az államfő jogköre a főügyész jelölése. "Azt a döntést hoztam, hogy a rendvédelmi szervekben lévő kollégáimmal együtt nekem nemcsak a tisztességes elnökválasztás, hanem a tisztességes parlamenti választás lebonyolítása is a feladatom" - mondta Lucenko. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a parlamenti választás után létrejövő új parlament új koalíciót, új kormányt alakít, amely ezután majd döntést hoz az új főügyész személyéről.
    

Andrij Portnov május 19-én hozta nyilvánosságra, hogy visszatért Ukrajnába, ahonnan 2014-ben, Janukovics bukásakor távozott külföldre. Portnov 2011-2014. között volt Janukovics elnöki adminisztrációjának helyettes vezetője, s előtte öt évig Julija Timosenko volt miniszterelnök csapatának vezető jogásza volt. Portnov ellen a főügyészség 2014-ben nemzetközi körözést adott ki a Majdan-tüntetők lelövetésében játszott szerepéért, az ukrán hatóságok vizsgálatot indítottak ellene hazaárulás gyanújával. Portnovnak azonban peres úton sikerült elérnie, hogy megszüntessék ellene az eljárásokat és visszavonják a körözést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com