Potápi: soha nem szabad feladni a magyar szórványvidékeket

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Soha nem szabad feladni a magyar szórványvidékeket - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a felvidéki Pogrányban, ahol ünnepi beszédet mondott a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával elkészült pogrányi tájház ünnepélyes átadásán.Ünnepi beszédében az államtitkár a magyar kormány nemzetegyesítő munkájáról és annak közösségerősítő hatásairól szólt, rámutatva: valószínűleg nincs olyan magyarok lakta település a Felvidéken sem, amely valamilyen módon ne élvezné a magyar kormány ilyen jellegű támogatását. Utalva arra, hogy Pográny a magyarság szempontjából már szórványvidéknek számít, hangsúlyozta: soha nem szabad feladni a szórványvidéket, mert annak feladását a tömbmagyar vidékek feladása követhetné.
    

Potápi Árpád János a Zoboraljáról szólva rámutatott: néprajz tekintetében egy kiemelkedő régióról van szó, ahol a közösség sokat tesz hagyományai megtartásának érdekében. Hozzáfűzte: bízik benne, hogy a most átadott tájház ösztönző hatású lesz a környékbeli települések magyarsága számára is, hogy megéljék, megtartsák és átadják kultúrájukat a következő nemzedékeknek is.
    

A mintegy felerészt magyarok lakta Pográny a zoboralji magyar nyelvsziget központi részén fekszik, Zoboralja egyik legősibb települése. Pogrányban korábban is működött tájház, azonban évekkel ezelőtt épület nélkül maradt, ezt a hiányosságot sikerült most orvosolni, oly módon, hogy a legnagyobb felvidéki magyar kulturális és közéleti szervezet, a Csemadok a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárságának segítségével egy másik ingatlant vásárolt, amelyben a tájházon kívül egy állandó kiállításnak, előadóteremnek, irodának és egy gyermek- és kézműves foglalkozásokra alkalmas műhelynek teret adó helyszínt is kialakítottak. Az államtitkárság az ingatlan megvásárlása, felújítására és eszközbeszerzésre mintegy 30 millió forint támogatást nyújtott.
    

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke az ünnepélyes átadón mondott beszédében a helyi és az egész felvidéki magyar közösség nevében köszönetet mondott az intézmény megújulására nyújtott magyar kormánytámogatásért. Rámutatott: a hasonló intézmények megléte és működtetése rendkívül fontos a helyi magyar közösségek megtartásának szempontjából, tekintve, hogy a hasonló intézmények - főként a szórványvidéken, de a még tömbmagyarnak számító területeken is - kulturális szerepük mellett a helyi közösségek találkozóhelyeinek feladatát is ellátják.
    

Potápi Árpád János a délután folyamán még egy másik megújított intézményt is átad a Felvidéken, a szintén államtitkárságának támogatásával megújult Zselízi Magyar Házat. A Csemadok tulajdonában lévő épületnek a felújítására közel 18 millió támogatást biztosított a magyar kormány. A helyi magyarság központjaként működő intézményben 12 szervezet tevékenykedik, többszáz fős tagsággal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com