Pozitív lett a lengyel elnök vírustesztje

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Pozitív lett Andrzej Duda koronavírus-tesztje, a Covid-19 elleni oltás harmadik adagjával decemberben beoltott lengyel elnök karanténba került, de nincsenek súlyos tünetei - közölte szerdán Pawel Szrot, a varsói elnöki hivatal főnöke.Andrzej Duda azért végeztetett tesztet, mert a környezetében fertőzések bukkantak fel. Jelenleg orvosi ellenőrzés alatt áll - tudatta Szrot a Twitter közösségi fiókján. Adam Niedzielski egészségügyi miniszter szerdai sajtóértekezletén elmondta: Lengyelországban feltehetőleg január végén érnek csúcspontjukra az omikron variáns okozta fertőződések.

Egy várható újabb járványhullámra készülve jelentősen növelni fogják a kórházi kapacitásokat - jelezte.
    

Keddi adatok szerint Lengyelországban az omikron okozta 72 fertőzést mutattak ki, ami 2,5 százaléka az összes koronavírus-fertőzésnek. Annak kapcsán, hogy szerdán a hatóságok mintegy 17 200 új fertőzésről számoltak be a közel 38 millió lakosú országban, Niedzielski elmondta: ez heti összehasonlításban mintegy 10 százalékos növekedést jelent, ami azonban a karácsonyi ünnepek alatt végzett tesztek számával összefüggő "anomáliaként" is értelmezhető. Egy hete az egészségügyi tárca a koronavírus-fertőzések számának csökkenéséről számolt be.
    

Amennyiben beigazolódna, hogy trendváltás következett be, a kormány a járványügyi intézkedések szigorításáról hozhat intézkedést, jelenleg azonban nincs ilyen döntés - közölte a miniszter. Lengyelországban utoljára december 15-én szigorítottak az intézkedéseken: ennek értelmében a szolgáltatásokat egyszerre kevesebb beoltatlan ember veheti igénybe, mint korábban, az általános és középiskolákban pedig ezen a héten kötelező a távoktatás.
    

Varsó szerdán nyilvánosan megszólalt a hollandiai szigorítások ellen vasárnap Amszterdamban tüntető emberekkel szembeni rendőrségi beavatkozás miatt. Sebastian Kaleta igazságügyi miniszterhelyettes közölte: tárcája, tekintettel a soros francia EU-elnökségre, azzal a kéréssel fordult a párizsi igazságügyi minisztériumhoz, hogy tűzze a legközelebbi uniós miniszteri értekezlet napirendjére a hollandiai rendvédelmi erők "brutalitásáról" szóló jelentéseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com