Prága 66 millió koronát különített el a világban élő csehek hazatelepítésére

A cseh kormány egyelőre 66 millió koronát (mintegy 750 millió forint) különített el a világban élő csehek esetleges hazatelepítésére. A pénzt a belügyminisztérium kapja meg, s az összeget alapvetően az Ukrajnában élő volinyi csehek hazatelepítésének beindítására fogják felhasználni - közölte Jirí Korbel, a belügyminisztérium szóvivője csütörtökön Prágában.

Prága képA világ bármely pontján élő csehek hazatelepítési programját decemberben fogadta el a cseh kormány.

A belügyi és a külügyi tárca annak kapcsán dolgozta ki az intézkedéscsomagot, hogy az Ukrajnában élő volinyi csehek egy csoportja – mintegy négyszáz személy – az ottani háborús helyzet miatt azzal a kéréssel fordult a cseh kormányhoz, hogy támogassa visszatelepülésüket őseik hazájába.

A cseh állam „indokolt esetekben és egyéni elbírálás alapján" a hazatelepülő cseh származású személyeknek legfeljebb egy évig ingyenes szállást biztosítana, a 18 éven felüli személyek 50 ezer (565 ezer forint), a 18 éven aluliak pedig 20 ezer koronás (226 ezer forint) egyszeri támogatást kapnának. Továbbá segítséget nyújtana a hazatelepüléshez, a tartós lakhely, illetve munkahely megszerzéséhez.

A tervezet néhány más támogatással - például az érintettek egészségbiztosításának a fedezésével - is számol. A költségeket a belügyminisztérium biztosítaná. A támogatás odaítéléséről a belügyminiszter fog dönteni, a kérelmező társadalmi és szociális helyzete alapján. Automatikus jogosultság nem lesz.

„A program a világ bármelyik országában élő összes csehet vagy cseh származású személyt érinti, nem csak a volinyi csehekre vonatkozik” – mondta Milan Chovanec belügyminiszter.

A belügyi tárca közleménye előtt Bohuslav Sobotka miniszterelnök Prágában újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a kérdést a szerdai kormányülésen megvitatták. "Döntés született az első pénzösszeg elkülönítéséről, amely az ukrajnai csehek hazatelepítését fogja segíteni" - jelentette ki Sobotka. Hozzátette, hogy az összeg a kormány tartalékalapjából származik.

A belügyminisztérium szerint ez az összeg lényegében azokat a kiadásokat fogja fedezni, amelyeket a volinyi csehek hazatelepítésével kapcsolatban a kezdetben kell megtenni, tehát a tanácsadás, valamint a különféle iratok elintézésének, beszerzésének a költségeit. A tárca becslése szerint ezek a költségek egy személyre akár mintegy 188 ezer koronára is (2,1 millió forint) rúghatnak.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com