Pristinai értesülés szerint egyelőre nem döntenek Koszovó vízumliberalizációjáról az uniós nagykövetek

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Elhalasztották a Koszovó európai uniós vízumliberalizációjáról szóló döntést, amely szerdán került volna az uniós tagállamok nagykövetei elé az állandó képviselők bizottságában (Coreper) - közölte a Koha Ditore című pristinai napilap szerdán az EU Tanácsának soros elnökségét ellátó Csehország képviselőinek döntésére hivatkozva.A tájékoztatás szerint a cseh elnökség képviselői a Szerbia és Koszovó közötti feszült jelenlegi helyzet miatt döntöttek úgy, hogy egyelőre egy héttel elhalasztják a döntést arról, hogy megadják-e az uniós vízummentességet a koszovói állampolgároknak is.
    

Koszovó 2008-ban vált függetlenné Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem ismeri el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. Az Európai Unió 27 tagországa közül öt - Románia, Szlovákia, Görögország, Ciprus és Spanyolország - szerint sem önálló állam Koszovó, ezért európai integrációja a pristinai politikusok elvárásainál lassabban halad. Brüsszel és Pristina eddig csak a stabilizációs és társulási megállapodást írta alá, amely 2016-ban lépett hatályba, és a koszovói állampolgárok még mindig csak vízummal tudnak belépni az EU területére annak ellenére, hogy Brüsszel közölte: Pristina már 2018-ban teljesítette a vízumliberalizáció feltételeit.
    

A Koha Ditore értesülése szerint szerdán az uniós nagykövetek voltaképpen nem is vitáztak volna a döntésről, a napirendi pont elfogadása csak formaság lett volna. A halasztás indoklása szerint azonban az Észak-Koszovóban tapasztalható feszült helyzet - amely amiatt alakult ki, mert a koszovói vezetés büntetné azokat az autósokat, akik nem cserélték még le a Szerbiában kiadott rendszámtábláikat koszovóira - most nem teszi alkalmassá az időt a voksolásra.
    

Az előzetes bejelentések szerint a vízummentességet a legkésőbb 2024. január 1-jéig kapná meg Koszovó. Korábban Albin Kurti koszovói miniszterelnök arról is beszélt, hogy országa az év végéig hivatalosan is benyújtja az európai uniós csatlakozási kérelmét. Koszovó európai integrációjának egyik kerékkötője a közötte és Szerbia közötti feszült viszony.


A kapcsolat normalizálása mindkettejük integrációjának a kulcsa lenne, ám hiába kezdődött 2013-ban brüsszeli közvetítéssel párbeszéd Belgrád és Pristina között, az akkor megbeszélteknek ez idáig csak a töredéke valósult meg. Hétfőn Brüsszelben rendkívüli találkozó keretében egyeztetett a szerb köztársasági elnök és a koszovói miniszterelnök a helyzet megoldási lehetőségeiről, de megállapodás nem született, brüsszeli nyilatkozatok szerint a koszovói fél minden javaslatot elutasított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com