Puigdemont kész találkozni a spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül (2. rész)

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Carles Puigdemont leváltott katalán elnök pénteken kijelentette, hogy kész találkozni Mariano Rajoy spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül az Európai Unió bármelyik tagállamában."Kész vagyok találkozni Rajoy-jal Brüsszelben vagy valamelyik másik uniós tagországban, Spanyolországon kívül" - mondta brüsszeli sajtótájékoztatóján Puigdemont. Közölte, egykori kormányának négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagjával együtt vissza fog térni Spanyolországba, ha megkapják a megfelelő garanciákat a helyi hatóságoktól.

"Ha a spanyol kormány tiszteletben tart bennünket és a demokráciát, akkor már holnap visszatérhetek" - mondta.

    
Hangsúlyozta emellett, hogy az előrehozott választás lezajlott, így eljött az idő a párbeszédre, az okozott károk mérséklésére. "Rajoy már mindent megpróbált, az erőszakot is, kivéve azt, hogy leüljön velünk tárgyalni. Ez a recept nem működött, más megoldást kell találni" - fogalmazott. "Erősebbek vagyunk, mint valaha. A választás, amely új korszakot nyit Katalónia számára, megerősítette a legitimitásunkat. Remélem, így (Rajoy) már kész meghallgatni minket" - tette hozzá.
    

Pugidemont egyúttal követelte, hogy Mariano Rajoy adjon utasítást azon spanyol rendőri egységek Katalóniából való kivonására, amelyeket a Madrid által törvénytelennek tartott függetlenségi népszavazás után vezényeltek az autonóm közösségbe. A menesztett elnök végezetül arra kérte az Európai Bizottságot és a többi uniós intézményt, hogy "ne csak a spanyol államot, hanem a katalán népet is hallgassák meg". Hozzátette, nem az álláspontja megváltoztatására kéri a bizottságot, csak arra, hogy a másik felet is hallgassák meg.
    

A spanyol hatóságok ugyan nemrég visszavonták a Puigdemont és társai ellen kiadott európai elfogatóparancsot, Spanyolországban azonban még őrizetbe vehetnék őket lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények vádjával. Katalónia vezetése az októberben megtartott alkotmányellenes névszavazás után egyoldalúan kinyilvánította az északkelet-spanyolországi tartomány függetlenségét.


Erre válaszul Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a barcelonai törvényhozást, majd előrehozott választást írt ki Katalóniában. Ezzel párhuzamosan eljárás indult a leváltott katalán vezetőkkel szemben, később pedig európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, igaz, ezt néhány héttel ezelőtt visszavonták.
   

A csütörtöki választáson az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti párt győzött, azonban a függetlenségi erők szerezték meg a parlamenti többséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com