Putyin: az orosz gazdaság az első Európában

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A szankciók ellenére Oroszország gazdasága vásárlóerő-paritáson számolva Európában az első helyre került, megelőzve Németországot, a világon pedig az ötödik - Kína, az Egyesült Államok, India és Japán után - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Habarovszkban egy távol-keleti vállalkozókkal megtartott találkozón."Egy főre számítva még mindig igyekeznünk kell. Ezért van még min dolgoznunk" - ismerte el, hozzáfűzve, hogy "nem a lakosság van a GDP-ért, hanem a GDP van a lakosságért". Putyin szerint Oroszország GDP-növekedése 2023-ban meghaladhatja a 4 százalékot (a korábbi becslés 3,5 százalék volt). Ugyanakkor, mint mondta, a szankciók által kiváltott visszaesés 2022-ben a jósoltnál kisebb, 2,1 helyett 1,2 százalékos volt.
    

Az orosz elnök magasnak nevezte a 16 százalékos irányadó kamatrátát, amely szerinte "átmeneti jellegű". Azt jósolta, hogy ez csökkeni fog, "amint az inflációval kapcsolatos kérdések megoldódnak". Úgy vélekedett, hogy az inflációs helyzet "hamarosan javulni fog", Oroszország el fogja érni a célszámokat. A belföldi turisztikai programról szólva azt mondta, hogy ez már "működik és eredményeket hoz". Sürgette ezen belül az étteremhálózatok fejlesztését.
    

"Fejlesztenünk kell a Kuril-szigetek turisztikai klaszterét. Azt mondják, nagyon érdekes ott. Én sajnos még nem jártam ott de mindenképpen el fogok menni" - ígérte Vlagyimir Putyin a Japán által vitatott hovatartozású szigetcsoportról szólva Habarovszkban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com