Putyin azt gondolja, hogy az USA egy istentelen országgá vált

Vlagyimir Putyin feltevése miből is fakad? A hidegháborúkor a volt Szovjetuniót egy „istentelen nemzetnek vélte az Amerikai Egyesült Államok, most úgy tűnik, hogy ez fordítva van.


Az Oroszországban lévő ortodox egyházak vágják ezt a nagy nyugat fejéhez. Azonban érdemes ezen nekünk, embereknek is elgondolkodni, hiszen a szabadkőműves bandának köszönhetően az USA már olyan szintre süllyedt, hogy megalkuszik a kommunista Kínával és saját országában lévő jelentős múlttal rendelkező nagy városokat engedi bedönteni, mint például Detroit-ot.

dt

dt2

„Számos euroatlanti ország eltávolodott gyökereitől és a keresztény értékektől.

Olyan szabályokat vezetnek be, amik egyenrangúvá teszik a többgyerekes családokat az azonos nemű párokkal, az Istenben való hitet a Sátánban való hittel. Ez az út a romlásba visz”
– mondta Putyin a Kremlben.

Kreml

Putin_Kirill_new1

Vlagyimir Putyin még azt is hozzátette, a decemberi beszédében, hogy a „hagyományos” értékek védelemként maradtak a nemzetek számára az erkölcstelen nyugattal szemben. A volt KGB ügynök szerint védelmet nyújt az Istenben való hit, hogy a világot a kaotikus helyzetektől megóvják.

A keresztény értékek megóvása érdekében Oroszország törvényeket hozott annak érdekében, hogy az istenhittel rendelkező emberek érzékenységének sértését büntetni lehessen. Erre jó példa a homoszexualitás és leszbikusság. Saját ítélőképességeinkhez talán nem kell ahhoz magyarázatot adni vallásosság nélkül sem, hogy az azonos neműek vonzalma valahol tiltakozik lelkünkben és ágyékunkban is!

b

A felháborodást Oroszországban az elhíresült punk együttes körüli botrány okozta, mely szerint az orosz ortodox egyház Vlagyimir Putyint támogatja.

Kirill pátriárka felhívta a világ figyelmét arra, hogy a nyugati országok saját népük ellen a saját „lelki lefegyverezését” célul tűzték ki. Ugyanis a nyugati világban a munkahelyeken, akár a kereszt megjelenítését is tiltják.

Kirill pátriárka fel akarja hívni a világ figyelmét arra, hogy Oroszország már megtapasztalta, hogy milyen az istentelen ország, maga után pusztítást hagyva.

Vszevolod Chaplin az ortodoxok egyik vezetője szerint a mostani nyugat semmivel sem jobb, mint a hajdanán a szabadkőművesek által fennálló Szovjetunió.

FILES-US-ENTERTAINMENT-FREEMASONS-BOOKS

Az adatok szerint 1917 és 1937 között a szovjet hatóságok legalább 200.000 papnak és hívőnek oltották ki az életét. Nem beszélve a templomrombolásokról. A megmaradt templomokat pedig a kommunista hatalom átalakította parkolóvá, raktárrá és múzeummá.

Kommunista szabadkőműves jelképek

A módszer most nyugatra terjedt át, amely immár az egész világot a martalékává teszi.

Teljesen mindegy, mert a szabadkőműves háttérhatalom kommunizmus gyanánt, csak átköltözött, de ezt senki emberfia nem veszi észre. Mi emberek, csak küzdünk a bankok ellen és azzal, hogy az egyik napról a másikra éljünk, vagy talán egyik hónapról a másikra.

(Idők jelei)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com