Putyin felavatta a Krími híd vasúti részét

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Felavatta Vlagyimir Putyin a Krími híd vasúti részét: hétfőn áthaladt egy sínbuszszerelvény, vonatvezetői kabinjában az orosz elnökkel a Krím félszigetet a Kercsi-szoroson át az orosz szárazfölddel összekötő 19 kilométeres híd vasúti részén, megnyitva ezzel az objektumot a vasúti közlekedés előtt is.A hídnak a Tamany-félszigeti oldalán elmondott beszédében Putyin méltatta a híd építőit, "akik bebizonyították, hogy Oroszország önerőből képes világszínvonalú infrastruktúra megépítésére". Az átadással egy időben elindult az első személyvonat Szentpétervárról Szevasztopolba.

   
Putyin szónoklata szerint a két város közötti vasúti közlekedés, amely csak az 1917-es forradalom és a második világháború idején, valamint 2014-ben szakadt meg, most egy új útvonalon állt helyre. Kijev 2014. december 27-én rendelte el a Krímbe irányuló vasúti forgalom lezárását. Az út Oroszország "északi fővárosából" a Fekete-tengeri Flotta anyakikötőjéig vonaton most 43 óra 25 percig tart. Moszkvából Szevasztopolig ugyanígy 33 óra alatt lehet elutazni. Az orosz hírügynökségek szerint eddig 57 ezer jegyet adtak el a két metropoliszból a Krímbe induló vonatokra. Tavasszal a tervek szerint újabb útvonalakat is meg fognak nyitni.
    

A Krími híd közúti felének a személyforgalom számára megépített részét 2018. május 15-én avatták fel Putyin részvételével. A presztízsberuházásként kezelt, Moszkva által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félszigetet az orosz gazdaságba integráló híd a leghosszabb ilyen átkelő Európában. A Kercsi-szoros két partját összekötő létesítményen immár napi 40 ezer gépkocsi és 47 vonat haladhat majd át. A híd éves utasforgalma a tervek szerint 13 millió fő, teherforgalma pedig 13 millió tonna lesz.
    

A Krímet a 2014-ben megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolták Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismeri el ennek a lépésnek a jogosságát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com