Putyin feloldozást nyert Orbán Viktor által

Az Orosz diplomácia nagyon nagy diadalt aratott a tegnapi napon ez EU-val és a NATO-val szemben.
Ezt a nagy diadalt nem más, mint Orbán Viktor adta ajándékba Putyinnak és Oroszországnak!


Olyan dokumentumokat írt alá Orbán és Putyin, melyek már részben korábbi döntések voltak és nem is kellett volna hozzá a két nagy vezető találkozása. De így Putyinnak megadta Orbán a lehetőséget, hogy végigvonuljon sokadmagával egy EU-s, NATO tagország fővárosában, mintha a szomszédban nem is lenne háború és semmi ellenszenv azzal szemben, amit Putyin művel. Barroso, José Manuel; Putyin, Vlagyimir

Putyin tavaly gyakorlatilag annektálta a Krímet, Kelet-Ukrajnába pedig a (tagadás ellenére) katonákat küldött, valamint pénzügyi és fegyverszállítási támogatást is nyújt a szakadároknak.

Orbán Viktor gyakorlatilag a tegnapi napon baráti segítséget adott Putyin számára, hogy a diplomáciai karanténból kitörjön.

Angela Merkel két héttel ezelőtt járt hazánkban. A Putyin és a Merkel látogatás között nagy különbségek fedezhetőek fel:

Merkel a Dohány utcai zsinagógába látogatott el és egy órán át beszélgetett a magyarországi zsidó egyházak vezetőivel. Merkel gyakorlatilag oda ment látogatóba, akiknek a rokonait, anno a német vezetés szándékozott eltüntetni a föld színéről.

orban_bemutat_normal Pár hete még bemutatott Orbán Putyinnak! Ez testbeszéd lehetett, vagy csak így volt kényelmes vakarózni...?

Putyin olyan orosz katonák sírját koszorúzta meg, akik az 56-os magyar szabadságharc leverésekor haltak meg. Megdöbbentő, hogy Putyint nem érdekelte, a 45-ös szovjet megszállás és a sztálini terrorban elesett családok hozzátartozói.

Egyébként Merkel is látogathatott volna német katonai sírokat, de ő inkább az eltiport családok elnézését kérte az ősei által elkövetett hibákért.

Született egy- két megállapodás Orbán és Putyin között, de a legfontosabb mégis az volt és az is marad, hogy Orbán, mint egy EU-s tagország vezetője barátként tárgyalt az Orosz vezetéssel egy háborús időben, akkor amikor a két nappal korábban aláírt tűzszünet ellenére az oroszok által támogatott felkelők lerohanták Debalcevét. Tegnap több ezer ukrán katonát zártak körbe a felkelők, és megkezdték a város totális bevételét.

Németh Zsolt fideszes politikus szerint kárpátaljai magyar katonák élete is veszélyben van.

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com