Putyin jóváhagyta a hagyományos értékek megőrzését biztosító állami politika alapelveit

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: A hagyományos erkölcsi és szellemi értékek biztosítják Oroszország egységét és segítik szuverenitásának védelmét, ezért meg kell őrizni és meg kell erősíteni őket. Ezt tartalmazzák egyebek között azok a vonatkozó állami politikai alapelvek, amelyeket szerdán hagyott jóvá Vlagyimir Putyin orosz elnök.A politika céljai között szerepel egyebek között az értékek nemzedékről nemzedékre való átadása, a "destruktív" ideológia terjedésének megakadályozása, valamint Oroszországnak a hagyományos értékek őrzőjeként és védelmezőjeként való megjelenítése a nemzetközi színtéren.

A szakpolitikai keret szükség esetén hatévente kiigazítható lesz.
    

A dokumentum értelmében az erkölcsi értékek olyan, "az Oroszország polgárainak szemléletét formáló, nemzedékről nemzedékre öröklődő, az összorosz állampolgári identitás és az ország egységes kulturális terének alapját képező, a polgári egységet erősítő erkölcsi irányelvek, amelyek Oroszország többnemzetiségű népének szellemi, történelmi és kulturális fejlődésében találták meg egyedi, jellegzetes kifejeződésüket".
    

Az alapelvek szerint ilyen értékek közé tartoznak az élet, a méltóság, az emberi jogok és szabadságjogok, a hazaszeretet, a polgáriasultság, a haza szolgálata és a sorsáért való felelősség, a magas erkölcsi eszmények, az erős család, az alkotómunka, a szellemiek elsőbbsége az anyagiakkal szemben, a humanizmus, az irgalom, az igazságosság, a kollektivizmus, a kölcsönös segítségnyújtás és kölcsönös tisztelet, a történelmi emlékezet és a nemzedékek folytonossága, valamint Oroszország népeinek egysége.
    

A dokumentum a hagyományos értékeket fenyegető veszélyek közé sorolja az Egyesült Államok és más barátságtalan államok, valamint a szélsőséges és terrorista szervezetek, illetve egyes transznacionális vállalatok intézkedéseit. Megfogalmazói szerint "az Oroszország polgáraira gyakorolt destruktív ideológiai befolyásolás veszélyt jelent az ország demográfiai helyzetére".
    

Az alapelvek szerint a hagyományos értékek védelme érdekében aktualizálni kell a stratégiai tervezés dokumentumait, tárcaközi koordinációt kell folytatni, javítani kell a kulturális és oktatási projektek állami támogatásának rendszerét, csakúgy, mint a gyermekek és fiatalok nevelési formáit és módszereit. A tudományos, oktatási, felvilágosító és kulturális szervezeteknek hatékonyabban kell fellépniük a történelemhamisítással szemben.
    

Az államnak a dokumentum értelmében tudományos kutatási megrendeléseket kell kidolgoznia, információs és módszertani anyagok, irodalmi és művészeti alkotások létrehozását kell biztosítania, a hagyományos értékek megőrzését és népszerűsítését célzó szolgáltatásokat kell nyújtania, valamint ellenőriznie kell az állami megrendelések végrehajtásának minőségét.


Az állami feladatok között szerepel továbbá a polgári egység erősítése, a történelmi emlékezet megőrzése, a történelemhamisítási kísérletek elleni fellépés, a tradicionális értékek szerepének megerősítése a köztudatban, és a destruktív ideológia terjedése elleni fellépés. Szükséges továbbá az állami projektek és a civil társadalmi intézmények támogatása a hazafias nevelés területén, a hagyományos felekezetek vallási szervezeteinek támogatása, a kulturális örökség védelme, az orosz nyelv védelme és támogatása, illetve a trágárság és az idegen szavak túlzott használatának megakadályozása.
    

Az alapelvek között szerepel továbbá Oroszország világban betöltött szerepének erősítése, valamint az eredeti egyetemes értékeken alapuló hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékrend népszerűsítése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com