Putyin: komoly együttműködési potenciál gyűlt össze az orosz-magyar viszonyban

Oroszország és Magyarország az együttműködés komoly potenciálját gyűjtötte össze - jelentette ki az orosz elnök azon a Kremlben megrendezett csütörtöki ceremónián, amelyen mások mellett Konkoly Norbert, Magyarország új moszkvai nagykövete átnyújtotta neki megbízólevelét.Vlagyimir Putyin elmondta, hogy a két ország között politikai párbeszéd folyik és perspektivikus gazdasági projektek valósulnak meg, egyebek között az atomenergetikában. Az orosz államfő szerint hatékonyan működik a kétoldalú kormányközi bizottság, és még az idén megtartja alakuló ülését a régióközi együttműködési bizottság.

    
Közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel nemrég folytatott tárgyalásai során felvázolták a legkülönbözőbb területekre vonatkozó további együttműködés konkrét terveit.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Online láthatod a világ összes földrengését egy térképen

Online láthatod a világ összes földrengését egy térképen

A világ összes földrengését nyomon lehet követni valós időben.

Cseke Katinkát nyaralás közben Tenerifén a Torrente Ruin Pub-ban kapták lencsevégre

Cseke Katinkát nyaralás közben Tenerifén a Torrente Ruin Pub-ban kapták lencsevégre

Cseke Katinka nyári vakációját töltötte Tenerifén és ismerőseivel részt vett egy szülinapi bulin a Torrente Ruin Pub-ban

Fehér szobában kínozták Amir Abbas Fakhravart

Fehér szobában kínozták Amir Abbas Fakhravart

Humánus gyilkosság, haláltáborok és kommunista terror miatt rettegtek az emberek a XX. században.

Az összes gyereket sikerült kihozni a thaiföldi barlangból

Az összes gyereket sikerült kihozni a thaiföldi barlangból

Már csak az edzőt kell kiszabadítania a mentőexpedíciónak.

Eltűnt emberek, akiknek ügyére a 2018-as technika sem talál megoldást

Eltűnt emberek, akiknek ügyére a 2018-as technika sem talál megoldást

Hiába minden modern vívmány, továbbra sem tudni, hogy mi történt a több éve, nyomtalanul eltűnt, gyerekekkel és felnőttekkel.

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Brutálisan rátámadt a medve a magyarokra- sebesült is lett

Halálra ijedtek a magyar turisták.

Torrente film rajongók figyelem!

Torrente film rajongók figyelem!

Az elmúlt 20 évben 5 Torrente filmvígjátékot forgattak. A film a spanyol nyelvterület mellett Magyarországon és Görögországban lett sikeres. Itthon Csuja Imrének köszönhetjük a Torrente alak fantasztikus szinkronizálását. Santiago Segura filmrendező egyben a Torrente főszerep megtestesítője is lett.

Svéd miniszter szerint nem a migránsok jelentik a gondot, hanem az idősek

Svéd miniszter szerint nem a migránsok jelentik a gondot, hanem az idősek

Az idősek túlterhelik az egészségügyi rendszert és a számuk egyre jobban növekszik, állítja a politikus asszony.

Női saría rendőrök bántalmaztak egy lányt, mert nem jól viselte a hidzsábot – videó

Női saría rendőrök bántalmaztak egy lányt, mert nem jól viselte a hidzsábot – videó

A lány bűne annyi volt, hogy fekete színű fejkendő helyett piros hidzsábot vett fel.

Temetőben történt halálesetek

Temetőben történt halálesetek

Ledőlő kőfeszület és összeomló sírkő is vetett már véget emberéletnek a sírkertekben.

http://ujhazak.com