Putyin: minden tisztségviselőnek orosz autót kell használnia

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Minden orosz tisztviselőnek hazai gépkocsit kell használnia - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az ipari vállalatok vezetőivel csütörtökön megtartott tanácskozásán.Az államfő elmondta, a minisztériumok és egyéb hivatalok szorgalmazták, hogy folytatódjon a külföldi gyártmányú gépkocsik beszerzése. "Azt mondtam, hogy ezt teljesen ki kell zárni. És az ország minden tisztviselőjének hazai gépkocsival kell közlekednie" - hangsúlyozta Putyin.
    

Úgy vélekedett, nincsen semmi baj azzal, ha szerényebbre fogják az igényeket. "Ellenkezőleg, még jó is. A mi figyelemre méltó tisztviselői karunknak meg kell értenie, hogy a hazai márkák, a hazai autók, más hazai termékek fejlesztésére kell törekedni" - tette hozzá Putyin. Az elnök szerint nem kell általánosságban elutasítani az importot, de az alapvető cikkek előállítását a hazai termelők felé kell irányítani.
    

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke július elején sürgette, hogy a kormányzati és költségvetési intézmények a közbeszerzésnél a hazai autóiparra összpontosítsanak. Emlékeztetett rá, hogy Putyin egy Aurust használ hivatali autóként. Szultan Hamzajev, az Egységes Oroszország képviselője is azt követelte, hogy a honatyák is orosz autókba üljenek át. Anton Sziluanov pénzügyminiszter pedig kijelentette, hogy az általa vezetett tárca kész elsőként részt vállalni a hazai autók hivatali célú beszerzésében.
    

Az RBK gazdasági lap online kiadásában csütörtökön emlékeztetett rá, hogy hasonló kezdeményezésre volt már példa. Az ötletet elsőként 1997-ben Borisz Nyemcov akkori miniszterelnök-helyettes vetette fel. Borisz Jelcin elnök támogatta a javaslatot, és rendeletet adott ki, amely megtiltotta külföldi gépkocsik beszerzését kormánytisztviselők számára. Utóbbiak azonban a hazai autók gyakori meghibásodásaira panaszkodtak, maga Jelcin pedig eközben továbbra is Mercedes-szel közlekedett. Az államfő végül - két évvel később - visszavonta rendeletét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com