Putyin négyszemközt tárgyal Lukasenkával

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Négyszemközt tárgyal egymással Szocsiban Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök - tudatta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel.Peszkov szerint az eszmecserének nincs kötött időkerete. A tárgyaláson a média nincs jelen. A két elnök nem tervezi dokumentumok aláírását és nem tartanak majd sajtótájokoztatót sem.

A Kreml korábbi tájékoztatása szerint Putyin és Lukasenka a kétoldalú stratégiai partnerség és szövetség továbbfejlesztésének kulcskérdéseit vitatja meg, különös tekintettel a jelentős közös projektek megvalósítására a kereskedelemben, a gazdaságban, az energetikában, valamint a kulturális és a humanitárius területeken, továbbá az integrációs folyamatok előmozdításának kilátásaira az orosz-fehérorosz Szövetségi Államban. A Rosszija 24 hírtelevízió azt közölte, hogy a tárgyalások középpontjában elsősorban az energiahordozók ügye és a fehéroroszországi helyzet moszkvai megítélése áll.

   
Lukasenka az első külföldi vezető, akit Putyin a járványhelyzet kezdete óta személyesen fogad, a fehérorosz államfő pedig először hagyta el hazáját a vitatott végkimenetelű, tömegtüntetéseket kiváltó augusztus 9-i elnökválasztás óta. A két vezető négy hónap alatt immár harmadszor találkozik egymással. Orosz sajtójelentések szerint Szvjatlana Cihanouszkaja Litvániába menekült volt ellenzéki elnökjelölt felhívással fordult Putyinhoz, amelyben arra figyelmeztetett, hogy az új fehérorosz hatalom felül fogja vizsgálni az összes megállapodást, amelyet az "illegitim" Lukaneskával köt. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az orosz vezető a "hatalombitorlóval", nem pedig a "fehérorosz néppel" egyeztet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com