Putyin: nem kívánok részt venni Porosenko választási kampányában

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal indokolta elzárkózását Petro Porosenkónak a kercsi incidens utáni telefonos kapcsolatfelvételi kísérleteivel szemben, hogy nem kíván részt venni az ukrán elnök választási kampányában.Az orosz elnök újságíróknak nyilatkozott erről szerdán Moszkvában. "Nem arról van szó, hogy egyszerűen kitérek, és nem akarok beszélni Pjotr Alekszejeviccsel (Porosenkóval). Arról van szó, hogy nem akarok részt venni a választási kampányában" - mondta.

     
Putyin szerint Porosenko kiprovokált mesterséges válsághelyzeteket hoz létre, amelyekért rögtön Oroszországot teszi felelőssé, ami után "azonnal azt akarja demonstrálni, hogy sikeresen megoldja a felmerülő problémákat". "Ez egy egyszerű kombináció, és ezekben a kombinációkban nem kívánok és nem fogok részt venni" - jelentette ki.
    

Putyin, aki a kercsi incidenst korábban "előre kitervelt provokációnak" minősítette, a hónap folyamán legalább kétszer azzal vádolta meg a jelenlegi kijevi vezetést, hogy nem törekszik az ukrajnai válság békés rendezésére, a minszki megállapodások végrehajtására. Az orosz államfő értésre adta, hogy egy új hivatali partnerrel lenne kész ismét tárgyalásba bocsátkozni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ukrajnában a tervek szerint március végén tartanak elnökválasztást.
    

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán kijelentette, hogy Oroszország a november 25-én a Kercsi-szoros közelében elfogott 24 ukrán tengerész és elhárító szabadon bocsátását követelő felszólítások dacára is le fogja velük szemben folytatni ellenük azokat az eljárásokat, amelyeket az orosz törvények a határsértés esetén előírnak. Nem kívánta kommentálni azt az amerikai külügyminisztériumi állásfoglalást, amely "erősödő következményeket és fájdalmat" helyezett kilátásba Moszkva számára arra az esetre, ha a foglyul ejtett ukránokat nem engednék el.
    

Peszkov közölte, hogy az ukrán foglyok kicserélésére irányuló javaslatokat mérlegelni fogják Moszkvában. Hozzátette ugyanakkor: nem tudja megmondani, hogy ezekre a felvetésekre válaszolni fognak-e. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a kialakult helyzetben nem látja-e veszélyét az Északi Áramlat-2 fölgázvezeték meghiúsulásának, úgy fogalmazott: a "rosszhiszemű konkurenciája" harmadik országok részéről valóban fennáll és a veszély "meglehetősen régóta" megnyilvánul.
   

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán azt mondta, hogy a Donyec-medence térségében az ukrán katonai támadó potenciál megerősítése tapasztalható. Erősen kifogásolta, hogy a brit hadsereg kiberbiztonsági szakembereket vezényelt Ukrajnába. A szóvivő Kurt Volker ukrán ügyekben illetékes amerikai külügyi különmegbízottról szólva úgy vélekedett, hogy a diplomata megbízatása a valójában válság elmélyítésére, nem pedig annak megoldására szól. A bírálatot az váltotta ki, hogy Volker sürgette az ukrán tengerészek haladéktalan szabadon bocsátását és a három lefoglalt hajó visszaszolgáltatását, valamint azt, hogy az európai országok vegyék fontolóra újabb szankciók bevezetését Oroszország ellen a kercsi incidens miatt.  
    

November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénység ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, de nem kaptak választ, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet, megsértve az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatáról szóló kétoldalú megállapodást is. Moszkva ezzel szemben azt állítja, hogy az ukrán járművek sértették meg Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve haladtak a Kercsi-szoros felé, amelyen az áthajózás engedélyköteles. Orosz állítás szerint az ukrán hajók vették elsőként célba az orosz parti őrség járműveit.
     

A történtek miatt 30 napra hadiállapotot - az ukrán jog szerint a rendkívüli állapot egyik fajtáját - vezettek be Ukrajnában. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét országot, és követelte az ukrán tengerészek elengedését. Moszkva szerint a kercsi "provokáció" ürügy volt a hadiállapot bevezetésére Porosenko számára, aki ekként igyekszik növelni esélyeit a március végén esedékes elnökválasztáson.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com