Putyin: Oroszország együttműködik bármilyen amerikai elnökkel, akit megválasztanak

Vlagyimir Putyin egy szombat interjúban azt mondta, Oroszország bármilyen amerikai elnökkel együtt fog működni, akit 2016-ban megválasztanak.putyinAz orosz elnök arra a kérdésre válaszolva, hogy kinek szurkol az amerikai elnökválasztási kampányban, így felelt: Moszkva nem egy konkrét személlyel működik együtt. "Mi egy országgal működünk együtt, a világ leghatalmasabb, és nagyon nagy befolyású államával" - fogalmazott Putyin a Vesztyi v szubbotu című műsorban a RIA Novosztyi állami hírügynökség jelentése szerint.

Az orosz elnök megjegyezte, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között több területen is vannak nézetkülönbségek. Kiemelte a biztonságpolitikát, utalva arra, hogy Amerika egyoldalúan kilépett a Rakétaelhárítói Szerződésből (ABM), "ez lényeges kérdés".

Hozzátette, hogy egy sor egyéb nemzetközi kérdésben is eltérő a véleménye a két országnak, "ugyanakkor van köztünk valami, ami egyesít és együttműködésre késztet bennünket". Ez utóbbi kapcsán a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását, a nemzetközi bűnözés és terrorizmus elleni küzdelmet, valamint a szegénység felszámolását célzó erőfeszítéseket említette.

Putyin az interjúban kijelentette, hogy Oroszország megbízható partner, amely független, szuverén külpolitikát és az orosz nép igényeinek megfelelő belpolitikát folytat, s ez lehetővé teszi számára, hogy ne befolyásolják rövid távú érdekek és pillanatnyi körülmények.

http://ria.ru/world/20150418/1059371904.html

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com