Ráduly Róbert és Korodi Attila is versenybe száll a csíkszeredai előválasztáson

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Ráduly Róbert, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott jelenlegi polgármester és Korodi Attila, az RMDSZ parlamenti frakcióvezetője is versenybe száll azokon az előválasztásokon, amelyeken az RMDSZ kiválasztja csíkszeredai polgármesterjelöltjét.Ráduly kedden, Korodi szerdán jelentette be indulását. Mindkettőjük bejelentéséről a Maszol.ro portál tudósított. Az ötödik polgármesteri mandátumára pályázó Ráduly Róbertnek Korodi Attila személyében olyan kihívója akadt, aki korábban többször is betöltötte a környezetvédelmi miniszteri tisztséget, jelenleg pedig az RMDSZ képviselőházi frakcióját vezeti.

    
Ráduly üdvözölte a körvonalazódó versenyt, és kijelentette, áll elébe a megmérettetésnek. Korodi szerdán a meglehetősen elhanyagolt városi piac mellett tartott sajtótájékoztatóján jelentette be indulását, és egyben bírálta is a csíkszeredai közállapotokat. "Ebben a városban nincs rend, nincs rendszer, nincs kulturált parkolás, a közlekedés kaotikus. (.) A város motorjait be kell indítani, mert stagnálunk" - idézte szavait a Maszol.ro.
    

Az RMDSZ helyi szervezetének hétfői döntése szerint február 14-ig kell benyújtaniuk iratcsomójukat azoknak, akik az RMDSZ jelöltjeként vennének részt a csíkszeredai polgármester-választáson, a jelöltek számára március 7-én tartanak előválasztást. Hargita megye székhelyén, a közel 39 ezer lakosú Csíkszeredában a lakosság 78,5 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. Egy tavaly közzétett rangsorban Csíkszeredát Románia 9. legjobban fejlődő városának minősítették a 2007 és 2016 között lehívott egy főre eső költségvetési és EU-s források alapján, valamint a városkép változása alapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

http://ujhazak.com