Rajoy: a katalán elnök törölje a függetlenség egyoldalú kinyilvánításának tervét

Törölje a függetlenség egyoldalú kinyilvánításának tervét a "lehető leghamarabb" - erre szólította fel a katalán elnököt Mariano Rajoy spanyol kormányfő az EFE spanyol hírügynökségnek adott interjúban csütörtökön."A legjobb megoldás, és azt hiszem ebben mind egyetértünk, a visszatérés a törvényességhez" - hangsúlyozta a politikus, aki szerint így elkerülhetők a "nagyobb bajok", szerinte az egész társadalom ezt szeretné, katalánok milliói is ezt kérik.

    
Meggyőződését fejezte ki, hogy Spanyolország meg fog birkózni ezzel e helyzettel, történelme során már megélt "nagyon nehéz" pillanatokat, de mindig képes volt előre haladni. Carles Puigdemont katalán elnök szerda esti televíziós beszédében jelentette is, hogy végrehajtják a népszavazás eredményét. Korábban pedig már kifejtette: ez azt jelenti, hogy a katalán parlamentben nyilatkozatot fogadnak majd el a függetlenségről.
   

A katalán események hatására a Banco Sabadell, Spanyolország ötödik legnagyobb bankja arra készül, hogy áthelyezze székhelyét Barcelonából Alicantéba, így garantálja a jogbiztonságot ügyfeleinek és részvényeseinek. Sajtóértesülések szerint fontolgatja a barcelonai székhelye elköltöztetését a CaixaBank is, amely Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézete.
    

A vasárnapi függetlenségi népszavazás óta az Eurona Wireless távközlési szolgáltató vállalat és az Oryzon Genomics biotechnológiai cég is bejelentette: Madridba költözteti központját. A spanyol társadalomkutató központ (CIS) csütörtökön közzétette szeptember elején készült felmérését arról, hogy mi aggasztja az országban élőket. A kutatók kiemelték: megnőtt az katalán függetlenség miatti aggodalom az elmúlt két hónapban.


Míg júliusban ezt a megkérdezettek 3,8 százaléka sorolta az ország három fő gondja közé, addig a múlt hónapban már 7,8 százalék. A katalán kérdés miatt érzett aggodalom azonban messze elmarad az ország legnagyobb problémájának tekintett munkanélküliség mögött, amelyet a válaszadók 69,5 százaléka jelölt meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com