Rajoy: együttműködve kell szembenézni az illegális bevándorlással

A kibocsátó és tranzitországok fejlesztésében együttműködve kell szembenézni az illegális bevándorlással - mondta a spanyol miniszterelnök bevezetőjében, amellyel a migrációs kérdésekről szóló vitaszakaszt nyitotta meg a G20-csoport vezetőinek csúcstalálkozóján szombaton, Hamburgban.Az EFE spanyol hírügynökség beszámolója szerint Mariano Rajoy számtalan intézkedést sorolt fel, amelyeket a spanyol modell ültetett gyakorlatba az illegális bevándorlással szemben, mint például a migráció kiváltó okai elleni küzdelem fejlesztési együttműködéseken keresztül, különös tekintettel a fiatalokra.

Ez az amiért a kormányfő támogatta a német álláspontot a hamburgi csúcstalálkozón, hogy dolgozzanak olyan partnerségi megállapodásban, mint amilyen már létezik az Európai Unió és öt afrikai ország, Mali, Szenegál, Etiópia, Niger és Nigéria között. Mariano Rajoy hangsúlyozta az embercsempészek elleni harc és a nagyobb együttműködés fontosságát a különböző országok biztonsági testületei között, továbbá a legális migrációs csatornák felajánlását a kiinduló országokban.


A spanyol miniszterelnök felhívta a figyelmet a "biztonságos, gyors és emberséges " visszatérés garantálására azok számára, akik nem maradhatnak azokban az országokban ahová érkeztek, és szót emelt a bevándorlók integrálása mellett, amennyiben befogadásuk lehetséges. A politikus történelminek nevezte a migrációs mozgások szintjét, amelyre szerinte felelősséggel és szolidaritással kell válaszolni.


A migrációs jelenségek nem szűnnek meg, amíg nem változnak a kiváltó okok, mint a szegénység, bizonyos országok elmaradottsága, a lehetőségek hiánya - tette hozzá. Mariano Rajoy kérte a pillanatnyilag fennálló sürgős válsághelyzettel való szembenézést, de anélkül, hogy szem elől tévesztenék a migráció globális megközelítését,  kérte továbbá a bizalmi kapcsolat elérését az érintett, kibocsátó, tranzit- és a célországok között.


Fenn kell tartani a politikai párbeszédet, és az együttműködést minden ország között - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a hamburgi G20-csúcson.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com