Rakusan: nem irányul Szlovákia ellen a cseh határellenőrzések felújítása

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Nem Szlovákia elleni lépés, hogy szerda éjféltől Csehország ideiglenesen rendőri ellenőrzéseket vezetett be a Szlovákiával közös határátkelőhelyen - jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter szerda éjfélkor a dél-morvaországi Hodonínban tartott sajtótájékoztatóján.Vít Rakusan ezzel Eduard Heger szlovák kormányfő keddi nyilatkozatára is reagált, aki bírálta a cseh fél intézkedését. Szerinte a probléma gyökereit Magyarországon, a schengeni határokon kell keresni. "Jelezni akarjuk az embercsempészeknek, hogy akadályokba ütköznek" - hangsúlyozta a tárcavezető.
    

Csehország a Szlovákiával közös határon 17 közúti, hét vasúti, valamint három folyami átkelőn újította fel az ellenőrzéseket azzal a céllal, hogy korlátozza az illegális migránsok behatolását az országba. "Határozottan nem célunk, hogy megnehezítsük a cseh vagy szlovák állampolgárok életét. Határozottan nem Csehország erőfitogtatásáról van szó Szlovákia felé. Egyetlen célunk van: jelezni az embercsempészeknek, akik igazi, az emberi szerencsétlenséggel üzletelő bűnözők, hogy léteznek akadályok. Ebben a pillanatban az akadályokat objektív módon a cseh-szlovák határon felújított ellenőrzések jelentik" - fejtette ki újságírók előtt Vít Rakusan.
    

A cseh rendőrség a zöldhatárt is ellenőrizni fogja. Kivételt képeznek a mezőgazdasági és erdei munkások, vadászok vagy halászok, akik munkájukat a határvidéken végzik. Martin Vondrásek cseh rendőrfőkapitány korábbi közlése szerint az ellenőrzésekben 500 rendőr és 60 vámtisztviselő vesz részt, akik 12 órás műszakokban váltják majd egymást. A költségeket a rendőrség 20 millió koronára (332 millió forintra) becsülte. Az illegális határátlépés akár 50 ezer koronával (825 ezer forinttal) is büntethető.
    

A cseh rendőrség az év eleje óta 12 ezer illegális migránst vett őrizetbe, ami lényegesen magasabb szám, mint 2015-ben, amikor Európán migrációs hullám söpört végig. A határsértők többsége szíriai. Őrizetbe vettek 125 embercsempészt is, ami szintén többszöröse az elmúlt évek átlagának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com