Referendumot tartanak október 2-án a menedékkérők befogadásról egy francia településen

Referendumot írt ki október 2-ra a délkelet-franciaországi Allex polgármestere, miután az állam a helyiek megkérdezése nélkül ötven menedékkérőt tervez áttelepíteni a calais-i migránstáborból a 2500 lakosú településre - adta hírül csütörtökön a France2 francia közszolgálati televízió.

A tudósítás szerint a legutóbbi nyilvános önkormányzati ülésen heves vita alakult ki a menekültek befogadásáról, amiről a helyi prefektúra néhány nappal korábban döntött.

0

A köztévében megszólaltatott ellenzők elsősorban a magas munkanélküliség miatt tartanak attól, hogy a külföldiek érkezése feszültséget teremt a környéken.

Az ötven menedékkérőt a prefektúra egy néhány hónapja bezárt, korábban alkoholbetegek kezelésére használt egészségügyi létesítményben kívánja elhelyezni, amely a településtől két kilométerre található, és jelenleg üresen áll.

Múlt szombaton a polgármesteri hivatal előtt két nagy csoport tüntetett: a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front megyei tagjai a menekültek befogadása ellen emeltek szót, míg velük szemben a migránsok áthelyezését támogatók gyülekeztek.

Gérard Crozier jobboldali polgármester a köztelevíziónak elmondta: nem az a lényeg, hogy ellene vagy mellette vannak a helyiek, hanem az, hogy megkérdezzék a véleményüket.

A prefektúra, az állam helyi képviselete jelezte, hogy az október 2-i népszavazás eredménye nem kötelezi semmire, miután annak nincs jogi következménye, s az elsősorban afrikai és közel-keleti menedékkérőket még a hónap vége előtt áttelepítik Calais-ból.

A Le Figaro című napilap kedden hozta nyilvánosságra azt a belügyminisztériumi dokumentumot, amely szerint a tárca a helyi önkormányzatok bevonása nélkül felmérte és összeírta azokat az üres vidéki létesítményeket, ahol elhelyezhetők lennének a calais-i sátortábor lakói.

A kormány szerint közel 12 ezer férőhelyre van szükség ahhoz, hogy az év végéig felszámolható legyen az észak-franciaországi kikötőváros határában "dzsungelnek" is nevezett, nem hivatalos menekülttábor.

Párizst és Korzikát kivéve - ahol legmagasabb a külföldiek aránya - a kormány valamennyi régióban létre kíván hozni új befogadó központokat. A belügyi tárca korábban egyeztetést ígért, de miután ez elmaradt, az ellenzék azzal vádolta meg a kormányt, hogy "több száz mini-Calais-t" akar létrehozni az országban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com