Rekordszámú menedékkérelmet nyújthatnak be idén Ausztriában

Radó Nóra, az MTI különtudósítója jelenti: Rekordszámú, mintegy 70 ezer menedékkérelmet nyújthatnak be idén Ausztriában – derül ki az osztrák belügyminisztérium kedden közzétett előrejelzéséből.menekülA tárca előzőleg 50 ezer menedékkérelem beadását valószínűsítette 2015-ben, azonban az elmúlt hetekben benyújtott kérvények nagy száma miatt kiigazította korábbi prognózisát. A belügyminisztérium illetékese az APA osztrák hírügynökségnek azt mondta, májusban lakosságszámra vetítve Ausztria és Svédország számított a menekültek elsődleges célországának Európában.

Csupán a múlt héten 1781, május hónapban pedig összesen 6240 menedékkérelmet nyújtottak be az osztrák hatóságokhoz. 2015 első öt hónapjában 20 620 hasonló kérvényt regisztráltak. Az 1980-as évig visszanyúló hivatalos statisztikák még megközelítőleg sem mutatnak hasonlóan nagy számokat.

Mindeddig a legtöbb menedékkérelmet, 34 500-at 1981-ben nyújtották be Ausztriában, ezt követte a 2002-es év 39 300, majd a 2003-as év 32 400 kérvénnyel. A hírügynökség ugyanakkor megjegyezte, Ausztria 1992 és 1998 között összesen 90 ezer boszniai menekültet fogadott be anélkül, hogy ők menedékkérelemmel folyamodtak volna a hatóságokhoz.

Emellett azt is hozzátette, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően mintegy 180 ezren érkeztek menekültként Magyarországról a szomszédos országba, majd az 1968-as prágai tavaszt követően 162 ezren menekültek az akkori Csehszlovákiából Ausztria területére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com