Rendezetlen Brexit esetén sem kell távozniuk a briteknek Németországból

Nem kell távozniuk Németországból az ott élő vagy oda utazó brit állampolgároknak akkor sem, ha rendezetlen módon szűnik meg hazájuk európai uniós tagsága (Brexit) - mondta a német belügyminisztérium szóvivője csütörtökön Berlinben.A szóvivő elmondta, hogy elkészült, és az esetleges rendezetlen Brexit előtt meg is jelenik egy miniszteri rendelet, amely szerint a brit állampolgárok németországi jogállásában három hónapig nem történik változás, továbbra is ugyanolyan helyzetben lesznek, mintha változatlanul EU-s állampolgárok lennének.

    
Ezt az átmeneti időszakot a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája, a Bundesrat beleegyezésével hat hónappal meg lehet majd hosszabbítani. A három vagy legfeljebb kilenc hónap elteltével viszont úgynevezett harmadik országbeli, EU-n kívüli állampolgárnak számítanának, így külön eljárással tartós tartózkodási engedélyt kellene szerezniük a lakóhely szerint illetékes idegenrendészeti hivatalban.
    

A szabály nemcsak a Németországban élő több mint 100 ezer brit állampolgárra vonatkozik, hanem a Brexit egyelőre bizonytalan időpontja és az átmeneti időszak lejárta között érkező és tartósan az országban maradni szándékozó britekre is. A szabály a rendezett Brexit esetében is életbe lép, de az átmeneti időszak az eredeti - március 29-i Brexittel ütemezett - terv szerint jóval hosszabb lenne, egészen 2020. december 31-ig tartana.
    

Németországban a harmadik országok állampolgárai általában csak külképviseleten beszerzett engedéllyel tartózkodhatnak tartósan. Ez az előírás azonban nem vonatkozik az úgynevezett legjobb barátok csoportjába tartozó országok - Ausztrália, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Izrael, Japán és Kanada - állampolgáraira, ők szabadon beutazhatnak, és az idegenrendészeti hivatalban szerezhetik be a tartós - határidő nélküli, letelepedésre és munkavállalásra feljogosító - tartózkodási engedélyt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com