Rendkívül jó téli szezont zártak a szlovák Magas Tátrában

Az elmúlt néhány év legjobb téli szezonját zárták a szállásnyújtó vendéglátók az idén a szlovák Magas Tátrában, ahol a belföldi vendégek száma két évtizedes rekordot döntött - számolt be statisztikai adatokra hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.A szlovákiai Magas Tátra Területi Idegenforgalmi Szervezete (OOCR) által nyilvánosságra hozott időszerű statisztikai adatok szerint a tavaly december elejétől, idén március végéig tartó téli szezonban a magashegység szlovákiai részén lévő szálláshelyek látogatottsága - az eltöltött szálláséjszakákat nézve - általánosságban most először haladta meg koronavírus-járvány előtti, vagyis a 2019-es szintet.

A belföldi látogatók száma pedig ebben a tekintetben a legmagasabb volt az elmúlt két évtizedet nézve.

"A változékony időjárás ellenére a húsvéti időszak is sikeresnek bizonyult. A decembertől március végéig tartó 2024/2025-ös szezon pedig több meglepetést is hozott" - mondta az adatokkal kapcsolatban a szlovák hírügynökségnek az OOCR ügyvezető igazgatója, Lucia Blasková.

Hozzátette: a látogatottság tekintetében hagyományosan a decemberi hónap volt a legerősebb, amelynek köszönhetően a viszonylag gyengébb márciust tekintve is sikerült jó számokat kimutatni. Kifejtette: az idei szezonban a belföldi látogatók adták a szállóvendégek túlnyomó hányadát; számuk meghaladta a 200 ezret, ami éves összehasonlításban 5,3 százalékos emelkedést jelent.

"A téli szezon összesített eredményeit tekintve elmondhatjuk, hogy éves szinten 5 százalékkal nőtt a látogatók száma és a szálláséjszakák számát nézve meghaladta a 2019-es szintet" - mondta Blasková.

A szervezet által ismertetett statisztikák szerint évközi és hosszabb távú összehasonlításban is a most lezárt szezonban érdekes változások voltak megfigyelhetőek a külföldi vendégek összetételét tekintve.

Sok év után az idei szezonban először fordult elő, hogy a régióba érkező külföldi vendégek arányát tekintve a Lengyelországból érkező látogatók száma meghaladta a hagyományosan legnagyobb látogatói csoportot alkotó cseh turistákét. A lengyel turisták az aktuális szezonban - az előző évhez képest 15 százalékkal több - 72 ezer vendégéjszakát töltöttek a régióban, míg a csehek 64 ezret.

Ugyancsak érezhető emelkedést könyvelt el a régió a más országokból - de viszonylag kisebb számban és arányban - érkező látogatók tekintetében is. Például éves szintű összehasonlításban 19 százalékkal emelkedett a romániai turisták száma, 20 százalékkal az Egyesült Királyságból érkezőké, és negyedével a Litvániából jötteké.

Az OOCR ügyvezető igazgatója ezekkel az adatokkal kapcsolatban hozzátette: a lezárt téli szezonban mintegy tízezer vendég érkezett Romániából, ami közel ugyanannyi, mint az egész tavalyi évben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com