Rendőrlovakat szabadított ki a részeg férfi

Emberi jogi aktivistának nézték először Bradley Millert, de hamarosan kiderült, hogy erről szó sincs.horspdÖt lovat engedett szabadon Bradley Miller a minap Portlandben. A rendőrök először azt hitték, hogy a 24 éves férfi emberi jogi aktivista, és ezért engedte szabadon a rendőrség lovait.

A hatóság ezt azért feltételezte, mert a mentés egybeesett azzal, hogy a nagy esküdtszék nem emelt vádat az ellen a rendőr ellen, aki lelőtt egy fegyvertelen fekete kamaszt a missouri Fergusonban.

Hamarosan kiderült, hogy a két esetnek semmi köze egymáshoz, ugyanis Miller csupán lerészegedett, és valójában nem is emlékszik arra, hogy kiszabadította a lovakat. Csupán az rémlik neki, hogy egy istálló udvarán tért magához, és öt ló vette körül, akiket úgy simogat, mintha nagyon szeretné őket.

A rendőrök gyanúja szerint Miller az ablakon keresztül jutott be az istállóba, ahol azonnal jelezni kezdtek a behatolást jelző készülékek a kapitányságnak. A rendőrök gyorsan a helyszínre értek, de ennek ellenér néhány ló így is felszíni sérülést szenvedett, mert az udvaron lévő törmelékeken lehorzsolták a lábaikat.

A furcsa mentőakciót nem úszta meg egy figyelmeztetéssel Miller, akit többek között betöréssel, és állatbántalmazással vádoltak meg. Emellett biztonsági intézkedésekről is döntött a hatóság, hogy ilyesmi többé ne történhessen meg.

(Forrás: hír24.hu)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com