Republikánus és demokrata politikai ellenfelei gratuláltak Donald Trumpnak

Republikánus és demokrata politikai ellenfelei gratuláltak amerikai elnökké választása alkalmából Donald Trumpnak, köztük van Barack Obama volt elnök is.Barack Obama és felesége, Michelle Obama közleményében úgy fogalmazott, hogy nyilvánvalóan nem az az eredmény született, amit reméltek, de "demokráciában élni arról szól, hogy elismerjük: saját álláspontunk nem mindig győzedelmeskedik". A demokrata politikus, aki 2009 és 2017 között töltötte be az amerikai elnöki tisztséget, valamint az egykori first lady elismerését fejezte ki Kamala Harris elnökjelölt és Tim Walz alelnökjelölt választási kampányáért is.

Nikki Haley korábbi republikánus elnökjelölt-aspiránsként a "demokrácia nagy pillanatának" nevezte a volt elnök ismételt megválasztását.

Az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete, akit Donald Trump nevezett ki a pozícióra, úgy fogalmazott, hogy a republikánus jelölt győzelme szembe ment minden nehezítő tényezővel.

"Átélt két merényletkísérletet. Kétszer indítottak ellen hivatali eltávolításról szóló eljárást, valamint több bűnvádat emeltek ellene, és Amerika mégis megválasztotta, mert a nap végén tisztában volt azzal, hogy mit kaphat Donald Trumptól" - fogalmazott Nikki Haley, aki márciusban utolsóként lépett vissza az előválasztási küzdelemtől.

Az előválasztási verseny során Donald Trump és Nikki Haley között több éles, esetenként személyeskedő üzenetváltás történt, ugyanakkor Dél-Karolina állam volt kormányzója nyáron bejelentette, hogy támogatja korábbi ellenfelét, igaz, a választási kampányában nem vett részt. Liz Cheney korábbi republikánus kongresszusi képviselő, a Republikánus Párt Trump-ellenes szárnyának vezető tagja közleményben ismerte el Donald Trump győzelmét szerdán, és minden amerikait erre szólított fel.

Liz Cheney a demokrata párt jelöltjét, Kamala Harris alelnököt támogatta, akinek több kampányeseményén is szerepet vállalt. Szintén gratulált szerdán Donald Trumpnak elnökké választása alkalmával Mark Cuban milliárdos befektető, a Demokrata Párt elkötelezett támogatója, aki a választás előtti héten a republikánus jelöltet körbevevő nőkről úgy nyilatkozott, hogy "nincs közöttük erős és intelligens". A megjegyzés komoly bírálatokat váltott ki konzervatív személyiségek részéről, amiért Mark Cuban utólag bocsánatot kért.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com