Részleges beismerést tett az EP volt alelnöke

Részleges beismerést tett Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, eszerint arra utasította apját, hogy rejtse el az otthonában a későbbi házkutatások során megtalált készpénz nagy részét - tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.A napilap internetes felületén azt közölte, a fogva tartott görög szocialista EP-képviselő kedden, rendőrségi kihallgatása során tett részleges vallomást az apjának szóló megbízatásról, akit akkor állítottak elő, amikor egy pénzel teli bőrönddel távozott egy brüsszeli szállodából.
    

Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupció vádjával indított nyomozás részeként. A belga rendőrség közlése szerint közel 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során a korrupciós ügyben. Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott. Giorgi a múlt héten tett vallomásában beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy beavatkozzon az Európai Parlament döntéseibe.
    

A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke. A belgiumi Haren börtönének női részlegében fogva tartott volt európai parlamenti alelnöknek és társainak december 22-én, csütörtökön kell megjelenniük a bíróság előtt. Arról, hogy egészen a per kezdetéig őrizetben maradnak-e, a csütörtöki meghallgatásukon döntenek. A vád ellenük: bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció. Az Európai Ügyészség csütörtökön kérte a volt EP-alelnök mentelmi jogának felfüggesztését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com