Részleges sztrájkot tartanak a hétvégén a spanyol légiforgalmi irányítók

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Részleges sztrájkot tartanak a hétvégén a légiforgalmi irányítók Spanyolországban: szombaton 10 órától 13 óráig, vasárnap 17 órától 20 óráig lesz munkabeszüntetés, amely mintegy kétezer járatot érint.uscaA spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete (USCA) és a spanyol fejlesztési minisztérium megállapodása szerint a tiltakozó akció idejére 80 százalékos szolgáltatást nyújtanak a repülőterek. A szaktárca szerint így káosz és komolyabb késések nélkül zajlik majd le a sztrájk, ahogy a hasonló feltételek mellett megtartott, két héttel ezelőtti munkabeszüntetés sem okozott fennakadást a légiközlekedésben.

A légiirányítók azért sztrájkolnak, mert a spanyol légiközlekedési felügyelet (Enaire) felfüggesztéssel és fizetésmegvonással büntette 61 barcelonai kollégájukat egy 2010 december eleji spontán sztrájk miatt, amellyel az ellen tiltakoztak, hogy a kormány drasztikusan csökkentette az engedélyezett túlórák számát, és így jelentősen csökkent a jövedelmük.

Az egynapos tiltakozó akció akkor megbénította a spanyol repülőtereket, a kormánynak szükségállapotot kellett hirdetnie. A szakszervezet már tartott egy négynapos részleges sztrájkot júniusban, amelyet azért folytat júliusban is, mert úgy véli, nem zajlik valódi párbeszéd az illetékes szaktárcával a követeléseikről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com