Reuters-felmérése: minden ötödik republikánus azt szeretné, ha Trump kiszállna az elnökségért folyó küzdelemből

A Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató egyik közös közvélemény-kutatása szerint csaknem minden ötödik regisztált republikánus azt szeretné, ha Donald Trump republikánus elnökjelölt kiszállna az elnökjelöltségért folyó küzdelemből.

Szerda reggel a Reuters két felmérést is nyilvánosságra hozott: az egyiket 396 regisztrált republikánus szavazó véleménye alapján közölték, a másik felmérésben szélesebb közönséget, 1162 regisztrált szavazót (azaz demokratákat, republikánusokat egyaránt) kérdeztek meg.

clinton-trump

A kisebb körben készített közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett - és a választásra már regisztrált - republikánusok 19 százaléka úgy gondolja, Trumpnak ki kellene szállnia a Fehér Házért folyó küzdelemből, 10 százalékuk "nem tudja", 70 százalékuk azonban változatlanul híve Trumpnak.

Az 1162 regisztrált szavazó körében végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 44 százaléka lenne híve annak, hogy Trump visszalépjen.

A közvélemény-kutatás nem terjedt ki arra, hogy a párthívek milyen alternatívát látnának a jelenlegi elnökjelölt helyett.

A New York Daily News című lap egyébként szerda reggeli számában fel is szólítja Donald Trumpot, hogy fejezze be az elnökségért folytatott kampányát. "Ez már nem tréfa többé" című állásfoglalásában a lap azt írja, hogy Trump túlment minden határon a keddi, Észak-Karolinában tett kijelentésével.

A republikánus elnökjelölt ugyanis egy választási gyűlésen azt mondta: az amerikai alkotmány fegyvertartást garantáló második kiegészítése híveinek meg kellene akadályozniuk Hillary Clinton demokrata párti elnökjelöltet abban, hogy - Trump szerint - eltörölje ezt az alkotmánykiegészítést.

Trump ugyan világossá tette, hogy a fegyvertartás hívei táborának aktivitására apellált, voksolásra buzdította őket, ám megfogalmazása félreérthetősége miatt sokan úgy értelmezték, hogy erőszakra szólítja Clinton ellen a fegyvertartás híveit.

A New York Daily News - amely nagy példányszámú bulvárlap és tulajdonosa az ingatlanfejlesztő és más újságokat is birtokló Mortimer Zuckerman - egyenesen arra utal, hogy Trump Clinton meggyilkolására hívott fel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

http://ujhazak.com