Riporterek Határok Nélkül: világszerte csökkent, Szíriában viszont drasztikusan emelkedett a megölt újságírók száma

Szíria 2016-ban a tanulmány szerint "pokollá" vált", itt 19 újságíró vesztette az életét a tavalyi 9 után. Afganisztánban 10-en, Mexikóban 9-en, Irakban 7-en, Jemenben pedig 5 újságíró halt meg.

Rajtuk kívül 9 bloggert és a médiában dolgozó további nyolc munkatársat is megöltek 2016-ban a munkájával összefüggésben.

"A jelentős csökkenés azzal magyarázható, hogy az újságírók egyre inkább elmenekülnek a túl veszélyes országokból: Szíria, Irak, Líbia, de még Jemen, Afganisztán, Banglades vagy Burundi is a tájékoztatás fekete foltjává vált, ahol a büntetlenség uralkodik" - olvasható az RSF jelentésében.



Az 57 megölt újságíró közül négy - köztük egy Szíriában lelőtt holland és egy iraki - kivételével valamennyien a saját hazájukban haltak meg. Idén a megölt újságírók kétharmada háborús konfliktusokban halt meg, szemben a tavalyi évvel, amikor több újságíró elvileg békés országban vesztette életét, mint például Párizsban, a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni iszlamista merényletben megölt karikaturisták. Az elmúlt évtizedben 780 újságírót öltek meg a munkájával összefüggésben az RSF összesítése szerint.

Az őrizetbe vett, illetve bebörtönzött újságírók száma 2016-ban a Törökországban kialakult helyzet miatt viszont emelkedett. Pillanatnyilag 348 újságíró és blogger van rács mögött világszerte, ezen belül csak Törökországban több mint százan. Ez 6 százalékos emelkedést jelent 2015-höz képest. Ha csak a bebörtönzött hivatásos újságírók számát vizsgáljuk, az 22 százalékos növekedést mutat, Törökországban pedig négyszeres emelkedés látható a júliusi puccskísérlet következményeként - mutatott rá az RSF a bebörtönzöttekről szerdán kiadott jelentésében.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com