RMDSZ: egy hét alatt több mint 23 millió forint gyűlt össze adományokból és jótékonysági rendezvényeken

Egyetlen hét alatt 291 273 lej (23 millió forint) gyűlt össze a parajdi bányakatasztrófa sújtotta családok és a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére indított, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által népszerűsített adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből - közölte szerdán az MTI-vel az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet.A közleményben emlékeztetnek, hogy a beérkezett összegekkel a parajdi családokat, a helyi turizmus újraindítását, valamint a háromszéki árvízkárosultakat támogatják.

Az RMDSZ egy hete indította el a Segitsparajdon.ro weboldalt, mely révén gyorsan, egyszerűen lehet támogatni a székelyföldi község és térsége, a Sóvidék megsegítésére indított helyi adománygyűjtő kezdeményezéseket.

Az adományokat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás gyűjti, a politikai szervezet kizárólag a kampány lebonyolításában vesz részt.

Az elmúlt napokban jótékonysági koncertsorozatot is szerveztek Erdélyben Mága Zoltán hegedűművésszel, valamint a Bagossy Brothers Company csíksomlyói nyeregben, több mint százezer néző előtt megtartott hétvégi koncertjén is adományokat gyűjtöttek.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy értékelt, hogy rövid idő alatt bámulatos szolidaritást mutattak a magyarok a határ mindkét oldalán, és a honlap román nyelvű felületén (Ajutapraid.ro) is nagy számban adakoznak.

"A kulturális élet szereplői is példamutatóan mellénk álltak: írók, zenészek, színészek, sőt a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a Bukaresti Nemzeti Opera is támogatja a Segíts Parajdon! kezdeményezést. Fontos támogatás ez, mert így minél több emberhez eljut a felhívásunk" - mutatott rá a szövetségi elnök.

Hozzátette: az RMDSZ nagy lendülettel folytatja a kampány népszerűsítését, és arra kérik a közösség tagjait, magánszemélyeket, intézményeket, fesztiválokat, csatlakozzanak minél többen a felhíváshoz. "Sokszorozzuk meg az eddigi eredményeket, hogy minden érintett család és a turizmus támogatáshoz juthasson!" - zárul az RMDSZ felhívása.

Az egy hete indított Segítsparajdon.ro honlap célja, hogy a bányakatasztrófa sújtotta Hargita megyei település megsegítésére indult helyi kezdeményezések eljussanak a magyar közösségekhez Erdélyben, a Kárpát-medencében, és a román anyanyelvű adományozókhoz is. A támogatók három célra - a parajdi családok megsegítésére, a turizmusból élők támogatására és a turizmus újraindítására - adakozhatnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com